Leila, a helyi törzsi démon

A helyi Iroda, mint a neve is mutatja, a nagyvilági élet úri illúzióját hozta el a szigetre. A félcolos deszkapadló ugyan mozgott és remegett minden lépésre, a felső emelet lejtős kialakítása miatt jobbra, balra guruló székek sem emlékeztettek a hasonnevű európai intézményekre, no de internet-kapcsolata volt (egy 24.4K modem az egész irodának), szinte kéthavonta új tea-filterek érkeztek, és Leila, a helyi törzsi démon takarított.

Ezt a műsorszámot kissé népszerűtlenné tette az a közismert tény, hogy Leila (a helyi törzsi démon) ötvenedik életévét már régebben betöltötte és igen nagy szakálla volt. A kor és egy ideges bennszülött zsebkése mély nyomokat hagyott az arcán, így aztán Leila (a helyi törzsi démon) alig szólt, és a szórakozást illetően leginkább arra szorítkozott, hogy egy portörlő valamivel körbe, körbe járt és porolt…

A portörlést Leila (a helyi törzsi démon) úgy oldotta meg, hogy csendes magányában a kiszemelt áldozat mögé lopódzott, majd a dolgozni vágyó irodalakó feje felett elkezdte csapkodni a polcot. Amikor mutatványa heves köhögési rohamot és rosszallási reakciót váltott ki, akkor mind 3 fogával elmosolyodott, meghajolt, majd távozott, hogy újabb áldozatot keressen.

Leila (a helyi törzsi démon) még arról volt ismeretes, hogy iszonyatos szaga volt. Ez a gabonapálinkával keveredett állott iszapszag leginkább a hóna aljából áradt, de tulajdonképpen az egész személyisége sugárzott némi posványt. Az irodalakók, mivel civilizált emberek voltak – legalábbis bejegyzésünk írásakor még úgy ahogy – ezért a legkülönbözőbb praktikákhoz folyamodtak, hogy egyrészt kikergessék az átható szagot a szobából, másrészt meg ne sértsék meg Leilát (a helyi törzsi démont).

Két alapvető technika létezett:

• Ha meglátta valaki Leilát (a helyi törzsi démont) azonnal valami dolga akadt a szomszéd helységben.
• Mindenki tartott úgynevezett toalett-illatosítót az asztalán.

Mivel futni és másik irodát keresni nem volt mindig lehetőség, ezért az egész iroda illatfelhőben úszott, illetve szobáról szobára, más – más égtáj benyomását keltette a szoba lakójának ízlését tükrözve.

Volt itt „havasi fenyőillat”, legintenzívebben a Svédek irodájában, barackvirág egy másikban, és tömény édes méz az Indiaiak körül.

Én még keresem a személyiségemnek megfelelő illatot, de addig is futok…

(az ihletért köszönet Rejtő Jenőnek)