Voltunk discoban is ám. Beszéltünk „Partiarcal” aki egy helyi kollegánk, és megígérte, hogy elvisz minket a legjobb helyre a városban. A legjobb hely márpedig szombat este a Fort nevű disco.
500 helyi pénzért lehetett bejutni, amiért cserébe 3 adag koktél járt. Ez a tény nagyban hozzájárult, hogy ne hagyjuk el a helységet de azonnal, mert a fantasztikus legújabb R&B slágerek még nem mennek fejből, így nem tudtuk a tömeggel énekelni a refrént, s nagyon kilógtunk a sorból. Egyébként is kilógtunk, mert egy fejjel voltunk bárkinél magasabbak.
Szóval némi sör és koktél után egész felszabadultan ácsorogtunk a sarokban, amikor szinte egyszerre pillantottunk meg egy feltűnő jelenséget a tömegben. A jelenség olyan magas volt mint mi, és inkább volt egy klasszikus Hollywood-i manöken alkat mint sem az itteniek pisze orrú (értsd az orra nem lóg ki az arcából, inkább diszkréten vissza van nyomva) amúgy nagyon vidám fehérnép. És bár monogám típusok vagyunk már csak neveltetésünknél fogva is, vakságot sosem fogadtunk, ígyhát – mint kiderült – elég feltűnően néztük a hölgyet, akinek ez láthatóan nem volt ellenére. Rákmosolygott, és bár mérget nem vennék rá, de szerintem még kacsintott is.
Gondolom John sem lehetett biztos a dolgában, és amikor összenéztünk, akkor láttuk csak, hogy „Partiarc” vadul röhög.
- Meglepetéééés – és egy soha el nem felejthető mozdulattal és a lába közé mutatott.
Két dologban azonnal megegyeztünk John-al.
1 – Milyen jó is ez az egynejűség.
2 – Azonnal menjünk innen.
Rá egy napra a szokásos csipsz, üdítő vásárlása közben a boltban a „tünemény” jött szemben. Messziről integetett miközben egy „barátnőjével” vásárolgatott. Futás közben a mély búgó hangjából csak ennyit hallottunk:
- ez az a két helyes srác a Fortból…
Jóccakát mindenkinek!
Massage
Mit nekünk pénz meg munka, a nagy elhatározás megszületett, hogy elmegyünk a szállodai masszázsszalonba, ahol kipróbáljuk a helyi masszázs legendáit. Az a hír kerengett, hogy az itteni apró fehérnép legalábbis annyira érti a dolgát, mint a Táj kolleganők, sőt ha a helyieket kérdeztük, akkor még sokkal jobban.
Időpontot egyeztetvén megjelentünk a kívánt helyen, ahol külön kis szobába vezettek minket, relax meg halk zene, minden együtt volt a kellemes délutánhoz. Egy igen kicsi kis asszony – vagy ki tudja, mert itt a hölgyek korát képtelenség megmondani – jelent meg, kedvesen csiripelt valamit és nekilátott a hátam megdolgozásának.
Eső, viszonylag gyengéd mozdulatával kitépte a gerincem, megcsavarta és fordítva rakta vissza. A bal hüvelykujjával hátulról kiemelte a lapockacsontom és 3-4 bordámat alátuszkolta. Mindezt 2 másodperc alatt, ekkor üvöltöttem fel először a hirtelen traumából.
- Gud ször gud
- Azanyád a gud, mondtam volna, de egy lassú megfontolt mozdulattal átlökte a májam a másik oldalra miközben ellenpontozandó a traumát kiugrasztott mind a két békát a vállamon.
Ekkor a másik szobában John üvöltött fel. Megérkezett hozzá is egy hasonló törékeny kishölgy.
A többit nem is részletezem. Elég annyi, hogy amikor az Achilles int megcserélik a combizommal az már szinte fel sem tűnik.
Aznap többet nem beszélgettünk, de a hátunk még ma is sajog!
Időpontot egyeztetvén megjelentünk a kívánt helyen, ahol külön kis szobába vezettek minket, relax meg halk zene, minden együtt volt a kellemes délutánhoz. Egy igen kicsi kis asszony – vagy ki tudja, mert itt a hölgyek korát képtelenség megmondani – jelent meg, kedvesen csiripelt valamit és nekilátott a hátam megdolgozásának.
Eső, viszonylag gyengéd mozdulatával kitépte a gerincem, megcsavarta és fordítva rakta vissza. A bal hüvelykujjával hátulról kiemelte a lapockacsontom és 3-4 bordámat alátuszkolta. Mindezt 2 másodperc alatt, ekkor üvöltöttem fel először a hirtelen traumából.
- Gud ször gud
- Azanyád a gud, mondtam volna, de egy lassú megfontolt mozdulattal átlökte a májam a másik oldalra miközben ellenpontozandó a traumát kiugrasztott mind a két békát a vállamon.
Ekkor a másik szobában John üvöltött fel. Megérkezett hozzá is egy hasonló törékeny kishölgy.
A többit nem is részletezem. Elég annyi, hogy amikor az Achilles int megcserélik a combizommal az már szinte fel sem tűnik.
Aznap többet nem beszélgettünk, de a hátunk még ma is sajog!
Kiemeltem fontos utasok
Naszóval az úgy volt, hogy van nekem már egy KLM aranykártyám, mert mindig velük repülök ha csak tehetem, és ezzel a kártyával nem kell sorban állni meg be lehet menni a nagyon fontos személyiségek várójába ahol ingyen van a sör meg a csomagra is lehet rakni kicsi cetlit, hogy én is nagyon fontos vagyok, hátmég a csomagom. Ezért én rakta a csomagra meg magamra és John a baptistával beálltunk az üzleti sorba hogy majd most átrohanunk csak a Malév terminálon.
Persze a KLM nem számolt a Magyar jegykezelők tulajdonságaival, amikor ezt a kis kártyát mint ajándékot kiszállította, mert ők még a nagyon fontos személyeket is másképp kezelik mint az EU-nak hívott nagy globalizációban. Először Madridba akart minket küldeni, de összetépettük vele a jegyet mondván az MNL az Manila. Utána a vízumunkat akarta megkeresni, de valahol Nigéria és Burundi között feladta, hogy keressük meg mi.
- Mondtuk, nincs.
- Kérdezte, miért.
- Mondtuk, mert nem kell…
Na így mintegy negyed óra (a további pénztároslányok komplett időbeosztásának megismerése, valamint a ki mikor mehet pisilni el 5 percre információk megszerzésével) és X darab jegycsere után be is jutottunk a terminálra ahol viszont volt ingyen sör – ez persze reggel 8-kor meg nem valami vidító.
De ettől eltekintve Amszterdam a régi, és ott is igen kényelmes a business váró. És aztán már csak 13 óra, s mintha mi sem történt volna le is szálltunk (mondjuk a Himalája felett már nagyon vakaróztunk).
Fok: 40
Páratartalom: 80%
Tömeg: Nagy
Magassága: Kicsi
Bőröndök száma: Eggyel kevesebb.
Persze hogy az enyém nincs meg – igazán meg sem lepődtem. Nagy rutinosan irány az elveszett cuccok pultja, felír, bejelent stb. John csak leste milyen flottul intézem ezeket a dolgokat, naja akinek van már rutinja….
Ránk váró transzport: 0
John meg holt rutinosan szerzett a hoteltől taxit amivel meg is érkeztünk a szállóba ahol nem vártak minket, de legalább tele volt. Nembaj, sikerült még kivenni egy apartmant amiben 2 háló meg WC meg miegymás volt, és az egy bőrönddel mint egy friss házaspár fellibbentünk a romantikus kis vackunkba azzal, hogy majd végszükség esetén ellopom John alsógatyáit.
De mégsenem így lett, mert elmentünk még azzal a lendülettel vásárolni a boltba gatyót meg zoknit. Ami azért volt - legalábbis a kintiek szerint vicces (vagyis csak gondoljuk, mert nagyon vigyorogtak) mert a gatyóárus olyanokat kérdezett, hogy hányas kell. Mondtam nekem lesz, saccoljon ne beszéljen rébuszokba (mi egy alsógatya mérete?).
A zokniárus sorokban meg minden minden zokni-típusra akadt eladólány, akik már messziről kurjongattak, hogy az ő zoknijuk a legszebb meg legjobb és ismét hülye kérdésekkel bombáztak, hogy koton meg latex meg tudomis én mi. Úgyhogy találomra vittem 3 pár akciós zoknit és büszkén távoztunk a boltból – ilyet még egyikőnk sem csinált – zokni és gatyavásárlás, magunktól, egyedül….
Egyébiránt a vége az lett a dolognak, hogy másnap megjött a bőröndöm, kicsit összetörve de megvolt. És na ki keverte el? A Malévos jegykezelő ficak. De az újságból a gépen megtudtuk, hogy idén a Malév nyerte a legjobb kelet-európai légitársaság címet. Ha valaki tudja ki tartozik még ebbe a körbe, kérem jelezze, nehogy velük repüljek!
Persze a KLM nem számolt a Magyar jegykezelők tulajdonságaival, amikor ezt a kis kártyát mint ajándékot kiszállította, mert ők még a nagyon fontos személyeket is másképp kezelik mint az EU-nak hívott nagy globalizációban. Először Madridba akart minket küldeni, de összetépettük vele a jegyet mondván az MNL az Manila. Utána a vízumunkat akarta megkeresni, de valahol Nigéria és Burundi között feladta, hogy keressük meg mi.
- Mondtuk, nincs.
- Kérdezte, miért.
- Mondtuk, mert nem kell…
Na így mintegy negyed óra (a további pénztároslányok komplett időbeosztásának megismerése, valamint a ki mikor mehet pisilni el 5 percre információk megszerzésével) és X darab jegycsere után be is jutottunk a terminálra ahol viszont volt ingyen sör – ez persze reggel 8-kor meg nem valami vidító.
De ettől eltekintve Amszterdam a régi, és ott is igen kényelmes a business váró. És aztán már csak 13 óra, s mintha mi sem történt volna le is szálltunk (mondjuk a Himalája felett már nagyon vakaróztunk).
Fok: 40
Páratartalom: 80%
Tömeg: Nagy
Magassága: Kicsi
Bőröndök száma: Eggyel kevesebb.
Persze hogy az enyém nincs meg – igazán meg sem lepődtem. Nagy rutinosan irány az elveszett cuccok pultja, felír, bejelent stb. John csak leste milyen flottul intézem ezeket a dolgokat, naja akinek van már rutinja….
Ránk váró transzport: 0
John meg holt rutinosan szerzett a hoteltől taxit amivel meg is érkeztünk a szállóba ahol nem vártak minket, de legalább tele volt. Nembaj, sikerült még kivenni egy apartmant amiben 2 háló meg WC meg miegymás volt, és az egy bőrönddel mint egy friss házaspár fellibbentünk a romantikus kis vackunkba azzal, hogy majd végszükség esetén ellopom John alsógatyáit.
De mégsenem így lett, mert elmentünk még azzal a lendülettel vásárolni a boltba gatyót meg zoknit. Ami azért volt - legalábbis a kintiek szerint vicces (vagyis csak gondoljuk, mert nagyon vigyorogtak) mert a gatyóárus olyanokat kérdezett, hogy hányas kell. Mondtam nekem lesz, saccoljon ne beszéljen rébuszokba (mi egy alsógatya mérete?).
A zokniárus sorokban meg minden minden zokni-típusra akadt eladólány, akik már messziről kurjongattak, hogy az ő zoknijuk a legszebb meg legjobb és ismét hülye kérdésekkel bombáztak, hogy koton meg latex meg tudomis én mi. Úgyhogy találomra vittem 3 pár akciós zoknit és büszkén távoztunk a boltból – ilyet még egyikőnk sem csinált – zokni és gatyavásárlás, magunktól, egyedül….
Egyébiránt a vége az lett a dolognak, hogy másnap megjött a bőröndöm, kicsit összetörve de megvolt. És na ki keverte el? A Malévos jegykezelő ficak. De az újságból a gépen megtudtuk, hogy idén a Malév nyerte a legjobb kelet-európai légitársaság címet. Ha valaki tudja ki tartozik még ebbe a körbe, kérem jelezze, nehogy velük repüljek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)