Oldalak

… és képzeljék el, két élő gepárdot! Mégegyszer mondom, két; élő; gepárdot!

Direkt nem szoktam nézni a Nagy Magyar valóság, megmondó, kibeszélő és egyéb „show”-kat. Nem érdekel, hogy Mónika vagy Balázs milyen IQ harcot vív a képernyő előtt, vagy a Magyar műcelebek, hogyan bohóckodnak a brazíliai őserdő előre berendezett B2-es parcelláján, hogy utána elmondhassák, hogy ott életveszélyes emberevő kígyók is voltak – csak épp senki nem látta őket.

Tegnapelőtt este azonban elkövettem azt a hibát, hogy félfüllel belehallgattam a TV2 és Frei Tomi nagyszabású Afrika-járó marhaságába (ami nem Afrika miatt marhaság, hisz imádom a kontinenst), miszerint holnap – azaz tegnap - lesz a show legveszélyesebb párbaja, amikor is meg kell érinteni 2 vad gepárdot a kiválasztottaknak. Kíváncsi lettem – persze vesztemre – hogy vajon ebből mit hoz ki a bulvármédia, mert összehasonlítási alapnak én magam is jártam arra, így nem kell a szájhagyományra és városi legendákra támaszkodni.

Na el is érkezett a várva várt pillanat. Mindenki Klaudiája suttogva mesélte, hogy itt most bizony gepárdok vannak, és hú mekkora a veszély! És képzeljék el, „a gepárd az keresi az ember társaságát” mert ott könnyű a préda, és ezért a „falubeliek etetik őket, hátha akkor odébb mennek” (?). Nade ez a kettő, aki itt van, csak nem ment odébb, és most itt portyáznak nap, mint nap. „Afrika egyik leggyorsabban ölő ragadozó nagymacskája”

Juj….

És akkor odament a két sztár, és ott voltak a vadászok akik nagyon szigorúan néztek, és puska volt a kezükben – szinte harapni lehetett a feszültséget, hogy bármikor ugorhat a két bestia, és akkor bizony lőni kell vagy jaj neked Kozsó!

De aztán végülis sikerült! Megérintették és féltek. De győztek, mert ők annyira bátrak!

És ez szép meg jó, csak az a baj hogy ott voltam én is. Megismertem a kocsit, a bungalót, meg mindent. A hely nem más, mint a Mokolodi (http://www.mokolodi.com) rezervátum, pár kilométerre Botswana fővárosától, ahol bárki befizethet gepárdsimogatás túrára napi árfolyamon 3900 forintért. Igaz, nem jár hozzá puskás őr meg reszketés, csak egy felejthetetlen élmény.

A két ominózus gepárd, Duma és Letotse ikrek. A történetükből annyi igaz, hogy az anyjukat egy helyi farmer lőtte le több mint 3 éve, és a rezervátum egy kerítéssel körbevett területén laknak azóta is.



Ja a „hú de veszélyes” kemping ahol sztárjaink félnek szintén itt bérelhető 3030 Ft/nap

Úgyhogy hiába is mondta a kamerába, no meg később a többi táborlakónak Kozsó, hogy az imént még villámgyorsan cikázó gepárd oly félelmetes – kb 1500 nm-en laknak, nemigen gyorsulnak ott fel a filmekben látott sebességre, nomeg minek is, hisz nincs rendes vadászösztönük, naponta etetik őket – de Ő mégis…

„Nem fogják elhinni, ezért mégegyszer mondom – 2 élő gepárdot!”

Frencsájz inglis

Egyébként visszatérve az árvízre, meg a KFC-ben eltöltött időre, érdekes(?) dolgot tapasztaltunk. Ebben a gyorsétteremben is mint mindenhol máshol szigorú szabályai vannak a kiszolgálás menetének (ja tényleg itt nincs McDonalds!). A pultosokkal szigorúan betanítattják azt a pár mondatot, amit mindíg mindenkinek fel kell tenni, és azt illik angolul is tudni, még itt is.

Így esett, hogy amikor kint hömpölygött a víz, kocsik úsztak el szép csendben jobbra és balra, biciglisek próbáltak árral szemben kerekezni a 60-70 centis vízben, mi megszomjaztunk és kértünk 2 kólát.

Kint az eső még erősebbre kapcsolt, alig lehetett látni pár háznál meszebb a vízfüggöny miatt és akinek egy csep esze is volt az bemenekült egy kapualj vagy egy magasabban fekvő intézmény aljába. A kólánkat megkaptuk, majd az ilyenkor szokásos kérdést is (gondolom nincs külön szabályzat vismajor esetére):

- Here or Takeaway? (Itt fogyasztják vagy elvitelre) ?
- ????????????????????

Te engedély, Én Csaba!

Volt itt pár napra egy kollégánk, aki fejébe vette, hogy kommunikálni próbál a taxisofőrökkel. Első lépésként leolvasta a taxiban található kis plakettről a sofőr nevét (Huan Kien Xe) és emigyen szólott:

- Hi, You Xe? Xe? (és a fimekben látott módon bökögetett felé, amit még egy Alien is megértene)
- OK sir xe, ok - mondta a sofőr és teljesen hülyén vigyorgott
- me Csaba, OK? (és mutogatott magára)
- OK sir, Xe, ok
- Do you speak English?
- No sir, ok- (nehéz leírni azt a bárgyú vigyort amit ilyenkor tud vágni a helyi taxis, valahol egy kíváncsi kisgyerek és egy elmebeteg vigyora között ráadásul messziről üvölt róla, hogy fogalma sincs miről van szó)

És eddig tartott a beszélgetés.

Másnap kolegám ismét bepróbálkozott, de ami a furcsa volt, hogy ezt a sofőrt is Huan Kien Xe-nek hívták.

- Te Xe, én Csaba... blablabla, de nem jellemezte ezt a beszélgetést sem a kétoldalú kommunikáció átütő sikere.

De miután a harmadik taxist is
Huan Kien Xe-nek hívták felmerült a gyanú, hogy ez nem is a neve, hanem "vezetői engedély" inkább, és a név az valahol máshol lesz. Úgyhogy kezdem nem tudni ki a normálisabb. Aki azt mondja "Te engedély, Én Csaba!" vagy aki erre csak lesajnálóan mosolyog, hogy hülye túrista...

Nem'tom ki a hülye

Szóval az egy dolog, hogy néha nem igazán lehet tudni, hogy mit raknak az ember elé. Lehet néha jobb is hogy nem tudjuk. De hogy ők sem tudják, és még az embert is hülyének nézik ezért... kicsit erős :)


Ja, finom a sörkorcsolya! :-D


Csepereg

Csütörtökön megérkezett András kollégám, hogy együtt folytassuk a felhasználók és megrendelők ellenni küzdelmet. Jó későn szállt le, úgyhogy gyorsan vacsoráztunk valamit ami viszonylag kevésszer kacsintott ránk, majd megbeszélvén a másnapi találkozót, illetve hogy mit is teszünk a hétvégén eltettük magunkat másnapra.

Hajnalban valamikor feleszméltem, hogy veri az eső az ablakot.

Reggel is esett.

Nade mit ide, a taxinak van teteje, uzsgyi.

Körülbelül 18 hosszú sarkot kell menni az irodáig, és valahol a negyediknél tűnt fel, hogy ez nem esik, hanem a dézsából való öntés fogalmát meríti ki. Hajnal óta! A hatodik sarkon már kezdünk izgulni mert a víz minden nagyobb kereszteződésben és főbb úton megállt, és attól tartottunk, hogy be fog folyni az ajtó résein.

A 8. sarkon a kocsi simán felúszott a vízre és csónakáztunk egy kicsit. A sofőr aggódni látszott a füstölő motor miatt, és soha többet nem tudta 1-esbe rakni a kocsit, de
előrenyultam, beraktam kettesbe és mondtam, hogy menjen idő van (ez persze helyiül úgy van, hogy előremutatsz majd a lábára és közben azt ismételgeted, hogy: "gáz, gaz, giz" majdcsak megérti valamelyiket).

A 9. sarkon a kocsi menthetettlenül megállt. Kint ömlött a
z eső, mi talpig ingben és laptopban. Melletünk néha elúszott egy nagyobb terepjáró. A soffőr(hölgy) aztmondta fog egy másik taxit mert ez nem mozdul - ekkorra már nem volt rajta cipő, mert megpróbált belenézni a motortérbe, de nem sokra jutott mert combközépig vizes lett, így az esernyőt is letette.

Az a taxi ami szerinte minket majd továbbvisz tőlünk 5 méterre állt, ami azért volt jó hír mert még nem úszott mint a többi, lehet fennakadt valamin. Az 5 méter alatt
konkrétan alsógatyáig ázva beszálltunk, aholis a sofőr mellett egy elcsigázott Japán turistát találtunk. Itt üldögéltünk egy darabig amikor a helyzet reális mérlegelését követően (nomeg úgysem tudván hova megyünk valójában) a sofőr visszafordult. 270 fokos fordulónál a taxi nekisodródott (amolyan oldalazva) egy járdaszigetnek amikor feltűnt a lelki szemeim előtt a sarki bolt felirata: KFC. Na STOP, mi kiszállunk, innen úgysem megy semmi sehova, legalább lesz mit enni a nap hátralévő részében.



A következő 5 órát ott töltöttük, és igen jól mulattunk a kibontakozó káoszon. A víz még úgy 15 centit emelkedett és minen nagyobb kereszteződést elöntött, így teljesen meghalt Ha Noi autós forgalma. Motorn és biciglin próbált a bátrabbja eljutni bárhova is, mérsékelt sikerrel.


Ma szombat este van és még esik. Megírta az újság, hogy 35 éves rekord dőlt meg, és a közlekedés megállt. Lőttek a hétvégi kirándulásnak, de azért van remény. Elkezdet ma estére apadni.



Aztán amikor már nagyon untuk magunkat, meg a helyiek megtalálták a kiskapukat és elkezdtek mocorogni, mi is nekivágtunk és száraz lábbal, bár nem egyszerűen visszajutottunk a szállóba. Az utak kialakítása egyébként azért zseniális, mert a kisebb utcákról a főutakra folyik a víz, és a kereszteződésekben őszpontosul így téve teljesen lehetetlenné a közlekedést napokig.


Dajevú

A helyiek angoltudásáról, vagy bármilyen idegen ajkú megértéséről a következőt szeretném megemlíteni.

A Daewoo Hotelben lakom, ami otthon is ismert márka, és szerintem a világon bárhol megértik ha azt mondom "daevu", esetleg a Francia néz hülyén, hogy hogy lehet így ejteni a "
Déjà vu"-t, de aztán ő is kapcsol.

Sza taxi 1:
- "Daevu Hotel please"
- Teljesen reménytelen arckifejezés
Mutatom a szállodakulcsot, felcsillan a szeme
-Á, Dáevú

Jólvan mondom, megjegyeztem. Taxi 2:
-"Dáevú Hotel please"
- Beesett nedves szemek, kétségbeesett kifejezés
- Mutatom a szállodakulcsot, felcsillan a szeme
-Á, Dévú

Faja.
Taxi 3:
- "
Dévú Hotel"
- Szinte sír hogy nem érti, de nem érti
- Mutatom a szállodakulcsot, felcsillan a szeme
- Á, Dáévu

Taxi 4:
- "A Dáévu Hotelbe vigyél kisfiú"
- Széles mosoly, értetlen szemek
- Mutatom a szállodakulcsot, felcsillan a szeme
- Á, Daevu

Taxi 5:
- "Hotel!
Daevu, Dáevú, Dévú, Dáévu" és már nyulok a kártyáért mert reménytelen
- Á, Daevu
- ÁÁÁÁááááááá, hát nem ezzel kezdtem???? Marha! Mehetünk.

Szorgos liftünk győzni fog!

Mesélek nektek a liftről, ami hirtelen nem egy izgalmasnak látszó tárgy, de aztán mégis. (illetőleg persze hogy az, hiszen ebben a posztban már megemlékeztem róla)

Először is itt a liftben az van kiírva, hogy 20 ember vagy 300 Kg. Ilyet ugye Európában csak egy anorexia központban lehetne elképzelni, mert rendes disznón érlelt ecceri ember 80 kiló alatt nem képzelhető el, akkor meg hogy jön ki a 300 Kg vagy hogy fér be a 20 fő? Na mindegy.

Szóval az ilyen liftekbe beszalad 25 pici helyi, persze legbelül azok, akik legelőször szállnak ki, és vidáman folyik a csiripelés az emeletek között.

A probléma ebédidőben kezdődik. Mindenki lefele akar menni. A liftek hívógombja meg itt is kétirányú, vagyis le és felfele menő szándékát az ember külön jelezhetné, de ha csak a lefelé gombot nyomja, akkor soha nem jut le a 15.-ről, mert a liftben lesz 25 kis sárga szorgos ember. Ezért, mint mindenki, a felfele gombot is megnyomja.

Ez sem sokkal jobb mert a 14, 13, 12… emeleten is mindenki így tesz és már felfele tele van a lefele menő lift. Ilyenkor a következő történik:

Ajtó kinyílik

  • A bentlévők vesznek végre egy nagy levegőt
  • A kintlévők hangos Woooááááá-val adnak hangot a nemtetszésüknek, hogy a felfele menő lift tele van lefele menőkkel.
  • Erre a bentlévők hangos Woooááááá-val adnak hangot annak, hogy ők már bent vannak
  • Ajtó be.

Persze előbb utóbb az ember befér egy felfele menő liftbe. Ekkor meg az történik, hogy:

Ajtó be.

  • Felfele minden szinten megáll a lift
  • Ajtó kinyílik
  • A bentlévők vesznek végre egy nagy levegőt
  • A kintlévők hangos Woooááááá-val adnak hangot a nemtetszésüknek, hogy a felfele menő lift tele van lefele manőkkel.
  • Erre a bentlévők hangos Woooááááá-val adnak hangot annak, hogy ők már bent vannak
  • Ajtó be.

Lefele minden szinten megáll a lift

  • Wooooááá…. Stb.

Mivel én a 15.-en vagyok, és 18 emelet van, ezért a lejutás 21 ajtónyitás és Woooáááá. Persze a viccesebbek bentről néha kikiabálnak hogy mennyetek gyalog!

4 lift van a folyosón, és ha jó helyre áll az ember, akkor a mindenfelől érkező Woooáááá olyan összhangzati kánont ad ki amihez képest egy Bach orgonaverseny a Mátyástemplomban egércincogás!

Vietnam I

Jelentem egyben, csomaggal együtt megérkeztem a festői Vietnám székes közepébe Hanoi-ba. Örömhír még hogy milliomos vagyok! Sajnos csak helyi Dong-ba ami nem egy nagy érdem, de legalább képtelenség bármibe átszámolni, így nem feszéjez mi mennyibe kerül.

Meglepetésemre a helyiekkel nagyon jól megértjük egymást. Bármit is mondok kedvesen mosolyognak és én ugyanilyen kedvesen mosolygok a válasz hallatán. Ma már csak Magyarul beszéltem de az eredmény ugyanaz - de legalább nincs feszültség a félreértésekből.

Meg is vagyok már ebédelve. Ettem egy isteni Bún khó xáo hái sán-t amiből a tálcát tudtam azonosítani - tuttira pálmalevél volt!