Kiemeltem fontos utasok

Naszóval az úgy volt, hogy van nekem már egy KLM aranykártyám, mert mindig velük repülök ha csak tehetem, és ezzel a kártyával nem kell sorban állni meg be lehet menni a nagyon fontos személyiségek várójába ahol ingyen van a sör meg a csomagra is lehet rakni kicsi cetlit, hogy én is nagyon fontos vagyok, hátmég a csomagom. Ezért én rakta a csomagra meg magamra és John a baptistával beálltunk az üzleti sorba hogy majd most átrohanunk csak a Malév terminálon.
Persze a KLM nem számolt a Magyar jegykezelők tulajdonságaival, amikor ezt a kis kártyát mint ajándékot kiszállította, mert ők még a nagyon fontos személyeket is másképp kezelik mint az EU-nak hívott nagy globalizációban. Először Madridba akart minket küldeni, de összetépettük vele a jegyet mondván az MNL az Manila. Utána a vízumunkat akarta megkeresni, de valahol Nigéria és Burundi között feladta, hogy keressük meg mi.
- Mondtuk, nincs.
- Kérdezte, miért.
- Mondtuk, mert nem kell…

Na így mintegy negyed óra (a további pénztároslányok komplett időbeosztásának megismerése, valamint a ki mikor mehet pisilni el 5 percre információk megszerzésével) és X darab jegycsere után be is jutottunk a terminálra ahol viszont volt ingyen sör – ez persze reggel 8-kor meg nem valami vidító.
De ettől eltekintve Amszterdam a régi, és ott is igen kényelmes a business váró. És aztán már csak 13 óra, s mintha mi sem történt volna le is szálltunk (mondjuk a Himalája felett már nagyon vakaróztunk).

Fok: 40
Páratartalom: 80%
Tömeg: Nagy
Magassága: Kicsi
Bőröndök száma: Eggyel kevesebb.
Persze hogy az enyém nincs meg – igazán meg sem lepődtem. Nagy rutinosan irány az elveszett cuccok pultja, felír, bejelent stb. John csak leste milyen flottul intézem ezeket a dolgokat, naja akinek van már rutinja….

Ránk váró transzport: 0

John meg holt rutinosan szerzett a hoteltől taxit amivel meg is érkeztünk a szállóba ahol nem vártak minket, de legalább tele volt. Nembaj, sikerült még kivenni egy apartmant amiben 2 háló meg WC meg miegymás volt, és az egy bőrönddel mint egy friss házaspár fellibbentünk a romantikus kis vackunkba azzal, hogy majd végszükség esetén ellopom John alsógatyáit.

De mégsenem így lett, mert elmentünk még azzal a lendülettel vásárolni a boltba gatyót meg zoknit. Ami azért volt - legalábbis a kintiek szerint vicces (vagyis csak gondoljuk, mert nagyon vigyorogtak) mert a gatyóárus olyanokat kérdezett, hogy hányas kell. Mondtam nekem lesz, saccoljon ne beszéljen rébuszokba (mi egy alsógatya mérete?).

A zokniárus sorokban meg minden minden zokni-típusra akadt eladólány, akik már messziről kurjongattak, hogy az ő zoknijuk a legszebb meg legjobb és ismét hülye kérdésekkel bombáztak, hogy koton meg latex meg tudomis én mi. Úgyhogy találomra vittem 3 pár akciós zoknit és büszkén távoztunk a boltból – ilyet még egyikőnk sem csinált – zokni és gatyavásárlás, magunktól, egyedül….

Egyébiránt a vége az lett a dolognak, hogy másnap megjött a bőröndöm, kicsit összetörve de megvolt. És na ki keverte el? A Malévos jegykezelő ficak. De az újságból a gépen megtudtuk, hogy idén a Malév nyerte a legjobb kelet-európai légitársaság címet. Ha valaki tudja ki tartozik még ebbe a körbe, kérem jelezze, nehogy velük repüljek!