Az úgy volt, hogy kénytelen voltam fél napot Hong Kong-ban tölteni átszállási várakozás miatt, így körberohantuk a várost egy kollégámmal és 14 óra repülés majd fél nap rohanás után leroskadtunk a reptéren várva az Air Niugini járatát. A Hong Kong-i reptér tele van sok pici sárga emberrel, akik szintén valamilyen csatlakozásra várnak, és ezt a saját mentalitásuk, illetve szokásaik szerint teszik, az-az zenét hallgatnak.
A reptéri zenehallgatásnak márpedig csak egyetlen válfaja létezik odakint – legalább is szerintük: telefonról lejátszani 70-es, 80-as évek slágereit olyan hangosan, ahogy a csövön kifér, illetve amit a telefon gagyi kis hangfala elbír.
Ez egy telefon esetén is igen idegesítő, de amikor körben ciripel 5-6 telefon a „Dancing Queen” dobozhangú taktusait tolva, az kifejezetten bántó az emberi fül számára. De ők valahogy élvezik. Sőt! Sajátos kis versenyek alakulnak ki.
Mögöttünk a padon egy 50-es pacák szórakoztatta magát és a körülötte ülőket egykeként, amíg meg nem érkezett egy másik csoport mellénk. Ők úgy gondolták jobbat tudnak, és mint helyi DJ az egyik előkapta a mobilját és már szolt is a kánon.
Na de ez az, amit nem lehet szó nélkül hagyni, mármint az eredeti mixer szerint, így jól felkészült szórakoztatóhoz híven előkapott a nejlon-szatyrából egy pici hangfalat és csatlakoztatta a saját mobiljára. Ettől a zene nem szólt jobban, csak kicsit még hangosabban és meg inkább dobozszerűen, de legalább a hangfalon zöld és piros LED-ek villogtak. Ekkor az újonnan érkezők egy másik tagja egy harmadik mobilt vett elő, és a zeneművek között válogatva mindenből 3 másodpercnyi ízelítőt játszott, így a káosz teljes lett. Nem tudom meddig bírták, de mi elmenekültünk egy másik helyre inkább, ahol csak egy magányos zenebúvár adta az ívet.
De persze nem ez volt a csúcs! A gépre várva már a kapunál szépen szálltak be az emberek amikoris megszakították a beszállást félúton, mert valami technikai probléma merült fel. Na több sem kelet a helyi geek-eknek, előkapták ketten a mobilt, kihúzták a kis antennát és elkezdtek teljes hangerőn TV-t nézni.
Azaz kezdtek volna, de nem volt vétel, vagy el volt csavarva a tekerő, vagy tudja a rák, a lényeg hogy a jól ismert fehér zajt, azaz sistergést tolták párosan vagy öt percig. És szerintem élvezték! Öt perc után viszont kénytelenek voltak lekapcsolni a kis TV-t mert többen fenyegetően megindultak, elletve elég egyértelműen értésükre adták, hogy ez itt és így nem jó, így nem tudtam meg mi lett az aznapi szappanopera vége.
A reptéri zenehallgatásnak márpedig csak egyetlen válfaja létezik odakint – legalább is szerintük: telefonról lejátszani 70-es, 80-as évek slágereit olyan hangosan, ahogy a csövön kifér, illetve amit a telefon gagyi kis hangfala elbír.
Ez egy telefon esetén is igen idegesítő, de amikor körben ciripel 5-6 telefon a „Dancing Queen” dobozhangú taktusait tolva, az kifejezetten bántó az emberi fül számára. De ők valahogy élvezik. Sőt! Sajátos kis versenyek alakulnak ki.
Mögöttünk a padon egy 50-es pacák szórakoztatta magát és a körülötte ülőket egykeként, amíg meg nem érkezett egy másik csoport mellénk. Ők úgy gondolták jobbat tudnak, és mint helyi DJ az egyik előkapta a mobilját és már szolt is a kánon.
Na de ez az, amit nem lehet szó nélkül hagyni, mármint az eredeti mixer szerint, így jól felkészült szórakoztatóhoz híven előkapott a nejlon-szatyrából egy pici hangfalat és csatlakoztatta a saját mobiljára. Ettől a zene nem szólt jobban, csak kicsit még hangosabban és meg inkább dobozszerűen, de legalább a hangfalon zöld és piros LED-ek villogtak. Ekkor az újonnan érkezők egy másik tagja egy harmadik mobilt vett elő, és a zeneművek között válogatva mindenből 3 másodpercnyi ízelítőt játszott, így a káosz teljes lett. Nem tudom meddig bírták, de mi elmenekültünk egy másik helyre inkább, ahol csak egy magányos zenebúvár adta az ívet.
De persze nem ez volt a csúcs! A gépre várva már a kapunál szépen szálltak be az emberek amikoris megszakították a beszállást félúton, mert valami technikai probléma merült fel. Na több sem kelet a helyi geek-eknek, előkapták ketten a mobilt, kihúzták a kis antennát és elkezdtek teljes hangerőn TV-t nézni.
Azaz kezdtek volna, de nem volt vétel, vagy el volt csavarva a tekerő, vagy tudja a rák, a lényeg hogy a jól ismert fehér zajt, azaz sistergést tolták párosan vagy öt percig. És szerintem élvezték! Öt perc után viszont kénytelenek voltak lekapcsolni a kis TV-t mert többen fenyegetően megindultak, elletve elég egyértelműen értésükre adták, hogy ez itt és így nem jó, így nem tudtam meg mi lett az aznapi szappanopera vége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése