A zIma

A szállodánk egyébként kellemes volt, mint utóbb kiderült Bujumbura legfelkapottabb szállója. A megbeszéléseket is a szálloda egyik konferencia-termében tartottuk, és az étteremben ebédeltünk a megrendelővel együtt. Az első ebéd kicsit kínosra sikeredett, ugyanis közösen levonultunk az asztalokhoz, amikor a kinti nagyfőnök megállt, és imára kulcsolta a kezét. Megáldott szerintem mindent, amit ekkor szokás, de a helyi akcentus és a Biblia ide vonatkozó passzusának ismerete nélkül nem tudom tökéletesen visszaadni a szavait. Igazából nem is ez a lényeg, mert csendben végigálltuk azt a pár percet, majd jóízűen falatoztunk. Viszont tanulva a leckéből másnap már kicsit késve érkeztünk, így nem kellett senkinek kínosan mosolyogni és a kaja ugyanolyan jó maradt.

Az utolsó napok valamelyikén azonban ismét korán érkeztünk. Tudtuk, hogy ez nem lesz jó, és idegesen topogtunk az étterem bejáratában mindannyian, Fredrik, John, Lorcan és én. A két kollegámról már írtam de Lorcanról még nem. Ő volt a project manager, egy született Ír, vörös haj, fehér bőr és megannyi vörös szeplő a pirospozsgás arcon. Ahogy így álldogáltunk várva az elkerülhetetlent, egyszer csak az egyik kinti kollega Lorcan-hoz fordult.

- Ma hallhatnánk a Te áldásodat testvérem?

Vörös embert én még ennyire nem láttam elvörösödni. Először nem kapott levegőt, aztán mi nem kaptunk, mert nem mertünk venni nehogy elröhögjük magunkat. A szituáció felettébb érdekesnek ígérkezett. Nemet ugye nem illett mondani a kinti erősen hívő megrendelőknek, de hogy a katolikus asztali áldást egy Ír mondja az nem volt szokványos. Lorcan egy teljes percig küzdött keményen hol a levegővel, hol a kínos röhögéssel de aztán elővette a lehető legcifrább akcentusát és motyogott valamit. Ettől mindenki boldog lett, és mi onnantól kezdve csak úgy hívtuk: Atyám!

Ja, amikor elásta a kisbuszt alattunk a sofőr, és még nem tudtuk mi is lesz, csak azt, hogy „Don’t Look”, akkor egyként fordultunk oda az Atyához:

- Áldj meg atyám, vétkeztem – Ekkor nagyon cifrán káromkodott, és megpróbálta leverni a fejünket.