Miért van az, hogy egy Baliról, Szingapúron keresztül hazaérkező nyugdíjas csoport 65+os hölgytagja, talpig kígyómintás cicanaciban, felhozza a gépre a macskáját, ami persze elszökik. Miután a személyzet elkapja, akkor derül ki, hogy nem macskaszállító dobozban van a kis házi-kedvenc, hanem a mami bőr kézipoggyászába becipzározva.
Ez nem meríti ki az állatkínzás fogalmát?
Legközelebb viszem a kutyákat egy kis hello-kitty-s oldaltáskában - lesz ott móka meg kacagás :D
Singapore és A Robot
Szombaton Medve cimborámmal átugrottunk Malaysia-ba, egyrészt mert én sem voltam még ott, másrészt Ő mindezidáig ki sem dugta az orrát Szingpúrból. Na most Ázsiát eme városállam alapján megítélni olyan, mintha valaki mondjuk Brüsszelben eltölt egy évet és kijelenti, hogy ismeri Európát. Pedig Salgótarjánt is látni kell a teljes képhez :D
Malaysia igazi Ázsia, kapni például a piacon Armani övet, csak itt nem 35-ezer hanem 600 forint. Majdnem vettem is, de akkor megláttam Őt!
Eredeti kiadás, 5.1 surround hangzás, Angol felirat és hologramos 3D borító. Belül a tokban egy 2011-s naptár, interaktív menü, a zseniális Rajinikanth dupla főszereplésével egyenesen az Isteni Shankar rendezésében!
Malaysia igazi Ázsia, kapni például a piacon Armani övet, csak itt nem 35-ezer hanem 600 forint. Majdnem vettem is, de akkor megláttam Őt!
Eredeti kiadás, 5.1 surround hangzás, Angol felirat és hologramos 3D borító. Belül a tokban egy 2011-s naptár, interaktív menü, a zseniális Rajinikanth dupla főszereplésével egyenesen az Isteni Shankar rendezésében!
Safety first!
Persze nem vicces Fukusima árnyékában, ugyanakkor pont ezért "vicces".
Itt, viszonylag közel a Japán szigetekhez, ez a hűtő évek óta áll rajta a felirattal - ami most új értelmet nyert! Javaslom otthon is bevezetni minden energiaital címkéjére...
Itt, viszonylag közel a Japán szigetekhez, ez a hűtő évek óta áll rajta a felirattal - ami most új értelmet nyert! Javaslom otthon is bevezetni minden energiaital címkéjére...
SingapóriÁ
Ismét itt. Igazán semmi apropója nincs a bejegyzésnek, hacsak nem annyi, hogy egy igen kedves volt kollégám (nevezzük mondjuk Medvének) aláírt a Szingapúri testvérhez, így most itt dolgozik - vagyis most is egy igen kedves kollégám.
De nem is ez a lényeg, hanem hogy durván egy éve a szigeten tartózkodik és nemigen eszik mást csak csirkét rizzsel mert szerinte minden más ehetetten vagy legalábbis pocsék. Na erre gondolván lőttem neki ez alábbi képet még otthon, indulás előtt :D
Jó étvágyat!
Süti, nem süti
Madagaszkár. Volt Francia gyarmat, így kevesen beszélik azokat a nyelveket, amiken mi beszélünk.
Abba a 3 étterembe ahova járunk (nem mintha finnyásak lennénk, csak nemigen van több) kézzel, lábbal mutogatunk, és véletlenszerűen bökünk az étlapra igyekezve megjegyezni azt az ételt, ami egyszer már bejött (mondjuk franciául sajtos rántottát például egész jól tudok kérni: „omelette du fromage”, és mindenki más is aki látta a Dexter idevágó részét).
Szóval egy kolléga a híres felfedezők nyomdokain ebéd után egy süteményt is kért magának, reménykedve abban, hogy a jelbeszédben (sem) túl járatos pincér valóban egy kis tortával lepi meg erőfeszítései jutalmaként.
Lessük a konyhaajtót, hogy vajon mi érkezik.
Pincér. Bal kezében szalvéta. Szalvétán egy tortaszelet. Mondjuk tányér sehol.
Kedvesen odajön az asztalhoz, majd a bal kezében egyensúlyozott tortaszeletnek a jobb kezével alányúl és lerakja a csupasz asztalra. Nem teljesen sikerül, így a szelet több darabra esik és gurul szét az asztalon.
Valószínűleg nagyon hülyén nézhettünk rá mert azt mondj:
Oh! – és elkezdi újraépíteni a tortát a két kis kezével, úgy hogy összeszedegeti a darabokat az asztalon, és ismét egymáshoz nyomogatja őket, formázgatva az eredeti alakzatot.
Ha jól emlékszem én ekkor már nagyon röhögtem, de a kollégám továbbra is olyan arcot vágott, mint aki csodát lát, de nem tetszik neki. Kissé vörös volt, nagy elkerekedett szemekkel bámulta a mutatványt és nem igen kapott levegőt.
Amikor a pincér kész lett, egy lépést távolodott, majd elégedett mosollyal szemlélte a művét.
Na vidd ezt innen kicsi fiam! – hessegette el a pincért és a tortát a kolléga, félre nem érthető, legyezgető mozdulatokkal, mire a felszolgáló láthatóan sértődötten emelte fel ismét puszta kézzel a tortát és indult vele vissza a konyha irányába.
Fizettünk és távoztunk.
Pár nap múlva ismét ott ettünk, és a ha nem is rossz, de legalábbis bizarr emlékek ellenére ismét tortát rendelt a kollégám, méghozzá ugyanolyat.
Ekkor jött csak igazán a meglepetés. Kijött egy másik pincér és megkérdezte kissé tört angolsággal:
- Biztos ilyet kér uram? Mert a múltkor visszaküldte, hogy nem ízlik, ezért lehet hogy ma sem fog! Esetleg valami mást?
Abba a 3 étterembe ahova járunk (nem mintha finnyásak lennénk, csak nemigen van több) kézzel, lábbal mutogatunk, és véletlenszerűen bökünk az étlapra igyekezve megjegyezni azt az ételt, ami egyszer már bejött (mondjuk franciául sajtos rántottát például egész jól tudok kérni: „omelette du fromage”, és mindenki más is aki látta a Dexter idevágó részét).
Szóval egy kolléga a híres felfedezők nyomdokain ebéd után egy süteményt is kért magának, reménykedve abban, hogy a jelbeszédben (sem) túl járatos pincér valóban egy kis tortával lepi meg erőfeszítései jutalmaként.
Lessük a konyhaajtót, hogy vajon mi érkezik.
Pincér. Bal kezében szalvéta. Szalvétán egy tortaszelet. Mondjuk tányér sehol.
Kedvesen odajön az asztalhoz, majd a bal kezében egyensúlyozott tortaszeletnek a jobb kezével alányúl és lerakja a csupasz asztalra. Nem teljesen sikerül, így a szelet több darabra esik és gurul szét az asztalon.
Valószínűleg nagyon hülyén nézhettünk rá mert azt mondj:
Oh! – és elkezdi újraépíteni a tortát a két kis kezével, úgy hogy összeszedegeti a darabokat az asztalon, és ismét egymáshoz nyomogatja őket, formázgatva az eredeti alakzatot.
Ha jól emlékszem én ekkor már nagyon röhögtem, de a kollégám továbbra is olyan arcot vágott, mint aki csodát lát, de nem tetszik neki. Kissé vörös volt, nagy elkerekedett szemekkel bámulta a mutatványt és nem igen kapott levegőt.
Amikor a pincér kész lett, egy lépést távolodott, majd elégedett mosollyal szemlélte a művét.
Na vidd ezt innen kicsi fiam! – hessegette el a pincért és a tortát a kolléga, félre nem érthető, legyezgető mozdulatokkal, mire a felszolgáló láthatóan sértődötten emelte fel ismét puszta kézzel a tortát és indult vele vissza a konyha irányába.
Fizettünk és távoztunk.
Pár nap múlva ismét ott ettünk, és a ha nem is rossz, de legalábbis bizarr emlékek ellenére ismét tortát rendelt a kollégám, méghozzá ugyanolyat.
Ekkor jött csak igazán a meglepetés. Kijött egy másik pincér és megkérdezte kissé tört angolsággal:
- Biztos ilyet kér uram? Mert a múltkor visszaküldte, hogy nem ízlik, ezért lehet hogy ma sem fog! Esetleg valami mást?
Leila, a helyi törzsi démon
A helyi Iroda, mint a neve is mutatja, a nagyvilági élet úri illúzióját hozta el a szigetre. A félcolos deszkapadló ugyan mozgott és remegett minden lépésre, a felső emelet lejtős kialakítása miatt jobbra, balra guruló székek sem emlékeztettek a hasonnevű európai intézményekre, no de internet-kapcsolata volt (egy 24.4K modem az egész irodának), szinte kéthavonta új tea-filterek érkeztek, és Leila, a helyi törzsi démon takarított.
Ezt a műsorszámot kissé népszerűtlenné tette az a közismert tény, hogy Leila (a helyi törzsi démon) ötvenedik életévét már régebben betöltötte és igen nagy szakálla volt. A kor és egy ideges bennszülött zsebkése mély nyomokat hagyott az arcán, így aztán Leila (a helyi törzsi démon) alig szólt, és a szórakozást illetően leginkább arra szorítkozott, hogy egy portörlő valamivel körbe, körbe járt és porolt…
A portörlést Leila (a helyi törzsi démon) úgy oldotta meg, hogy csendes magányában a kiszemelt áldozat mögé lopódzott, majd a dolgozni vágyó irodalakó feje felett elkezdte csapkodni a polcot. Amikor mutatványa heves köhögési rohamot és rosszallási reakciót váltott ki, akkor mind 3 fogával elmosolyodott, meghajolt, majd távozott, hogy újabb áldozatot keressen.
Leila (a helyi törzsi démon) még arról volt ismeretes, hogy iszonyatos szaga volt. Ez a gabonapálinkával keveredett állott iszapszag leginkább a hóna aljából áradt, de tulajdonképpen az egész személyisége sugárzott némi posványt. Az irodalakók, mivel civilizált emberek voltak – legalábbis bejegyzésünk írásakor még úgy ahogy – ezért a legkülönbözőbb praktikákhoz folyamodtak, hogy egyrészt kikergessék az átható szagot a szobából, másrészt meg ne sértsék meg Leilát (a helyi törzsi démont).
Két alapvető technika létezett:
- Ha meglátta valaki Leilát (a helyi törzsi démont) azonnal valami dolga akadt a szomszéd helységben.
- Mindenki tartott úgynevezett toalett-illatosítót az asztalán.
Mivel futni és másik irodát keresni nem volt mindig lehetőség, ezért az egész iroda illatfelhőben úszott, illetve szobáról szobára, más – más égtáj benyomását keltette a szoba lakójának ízlését tükrözve.
Volt itt „havasi fenyőillat”, legintenzívebben a Svédek irodájában, barackvirág egy másikban, és tömény édes méz az Indiaiak körül.
Én még keresem a személyiségemnek megfelelő illatot, de addig is futok…
(az ihletért köszönet Rejtő Jenőnek)
to enter Papanyugini
A gépen ugyanezek az urak, mármint a TV nézők, elkezdték kitölteni a belépési és vámnyilatkozatot, és nem viccelek, az egyik egy fénymásolt lapról másolta betűről betűre az adatokat, de nyilván a dátum nem stimmelt ezért a komoly logikai feladványt csak fél óra alatt sikerült megoldania. Az aláírást viszont nem tudta elolvasni (mármint az eredetin) így a légikisasszonynak kellett elmagyarázni mit is kell oda kaparni! Miután kész lett nagy büszkén próbálta odaadni a személyzetnek a pappírt, akiknek csak 10 perc magyarázkodás után sikerült megértetni vele, hogy nekik ugyan nem kell, de javasolják a vámosnak majd odaadni…
A vámlapon az is fel van sorolva, hogy mit nem szabad az országba bevinni. Gyakorlatilag semmit ami ehető, iható, mozog vagy legalábbis mozgott valamikor. Persze mindenki kipipálja a nem, nem, nem, nincs ilyen nálam rublikákat.
A helyi fináncnak viszont lehet már némi tapasztalata, mert minket ugyan simán továbbengedett kérdezősködés nélkül, de a fenti urakat teljesen szétkapták bőröndöstül, szatyrostul – nem hiába. Csak úgy potyogott ki a keksz, a hazai risz(á) és minden földi jó, amit persze azonnal elkoboztak miközben hőseink bután vigyorogtak és semmit nem értettek semmiből.
Az nagy kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy ők mit fognak itt csinálni? Hacsak nem ők lesznek a vacsora.
Már csak azért is mert kérdeztem később az egyik sofőrt, hogy mi a helyi kaja, mert eddig csak Kínai kajáldába vitt minket, amire elvigyorodott és mondta hogy „human” – ami így ebben a formában nyilván nem igaz, de humornak jó és a rizs(á)t is tovább elviseli az ember.
A vámlapon az is fel van sorolva, hogy mit nem szabad az országba bevinni. Gyakorlatilag semmit ami ehető, iható, mozog vagy legalábbis mozgott valamikor. Persze mindenki kipipálja a nem, nem, nem, nincs ilyen nálam rublikákat.
A helyi fináncnak viszont lehet már némi tapasztalata, mert minket ugyan simán továbbengedett kérdezősködés nélkül, de a fenti urakat teljesen szétkapták bőröndöstül, szatyrostul – nem hiába. Csak úgy potyogott ki a keksz, a hazai risz(á) és minden földi jó, amit persze azonnal elkoboztak miközben hőseink bután vigyorogtak és semmit nem értettek semmiből.
Az nagy kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy ők mit fognak itt csinálni? Hacsak nem ők lesznek a vacsora.
Már csak azért is mert kérdeztem később az egyik sofőrt, hogy mi a helyi kaja, mert eddig csak Kínai kajáldába vitt minket, amire elvigyorodott és mondta hogy „human” – ami így ebben a formában nyilván nem igaz, de humornak jó és a rizs(á)t is tovább elviseli az ember.
Cini, cini, muzsika
Az úgy volt, hogy kénytelen voltam fél napot Hong Kong-ban tölteni átszállási várakozás miatt, így körberohantuk a várost egy kollégámmal és 14 óra repülés majd fél nap rohanás után leroskadtunk a reptéren várva az Air Niugini járatát. A Hong Kong-i reptér tele van sok pici sárga emberrel, akik szintén valamilyen csatlakozásra várnak, és ezt a saját mentalitásuk, illetve szokásaik szerint teszik, az-az zenét hallgatnak.
A reptéri zenehallgatásnak márpedig csak egyetlen válfaja létezik odakint – legalább is szerintük: telefonról lejátszani 70-es, 80-as évek slágereit olyan hangosan, ahogy a csövön kifér, illetve amit a telefon gagyi kis hangfala elbír.
Ez egy telefon esetén is igen idegesítő, de amikor körben ciripel 5-6 telefon a „Dancing Queen” dobozhangú taktusait tolva, az kifejezetten bántó az emberi fül számára. De ők valahogy élvezik. Sőt! Sajátos kis versenyek alakulnak ki.
Mögöttünk a padon egy 50-es pacák szórakoztatta magát és a körülötte ülőket egykeként, amíg meg nem érkezett egy másik csoport mellénk. Ők úgy gondolták jobbat tudnak, és mint helyi DJ az egyik előkapta a mobilját és már szolt is a kánon.
Na de ez az, amit nem lehet szó nélkül hagyni, mármint az eredeti mixer szerint, így jól felkészült szórakoztatóhoz híven előkapott a nejlon-szatyrából egy pici hangfalat és csatlakoztatta a saját mobiljára. Ettől a zene nem szólt jobban, csak kicsit még hangosabban és meg inkább dobozszerűen, de legalább a hangfalon zöld és piros LED-ek villogtak. Ekkor az újonnan érkezők egy másik tagja egy harmadik mobilt vett elő, és a zeneművek között válogatva mindenből 3 másodpercnyi ízelítőt játszott, így a káosz teljes lett. Nem tudom meddig bírták, de mi elmenekültünk egy másik helyre inkább, ahol csak egy magányos zenebúvár adta az ívet.
De persze nem ez volt a csúcs! A gépre várva már a kapunál szépen szálltak be az emberek amikoris megszakították a beszállást félúton, mert valami technikai probléma merült fel. Na több sem kelet a helyi geek-eknek, előkapták ketten a mobilt, kihúzták a kis antennát és elkezdtek teljes hangerőn TV-t nézni.
Azaz kezdtek volna, de nem volt vétel, vagy el volt csavarva a tekerő, vagy tudja a rák, a lényeg hogy a jól ismert fehér zajt, azaz sistergést tolták párosan vagy öt percig. És szerintem élvezték! Öt perc után viszont kénytelenek voltak lekapcsolni a kis TV-t mert többen fenyegetően megindultak, elletve elég egyértelműen értésükre adták, hogy ez itt és így nem jó, így nem tudtam meg mi lett az aznapi szappanopera vége.
A reptéri zenehallgatásnak márpedig csak egyetlen válfaja létezik odakint – legalább is szerintük: telefonról lejátszani 70-es, 80-as évek slágereit olyan hangosan, ahogy a csövön kifér, illetve amit a telefon gagyi kis hangfala elbír.
Ez egy telefon esetén is igen idegesítő, de amikor körben ciripel 5-6 telefon a „Dancing Queen” dobozhangú taktusait tolva, az kifejezetten bántó az emberi fül számára. De ők valahogy élvezik. Sőt! Sajátos kis versenyek alakulnak ki.
Mögöttünk a padon egy 50-es pacák szórakoztatta magát és a körülötte ülőket egykeként, amíg meg nem érkezett egy másik csoport mellénk. Ők úgy gondolták jobbat tudnak, és mint helyi DJ az egyik előkapta a mobilját és már szolt is a kánon.
Na de ez az, amit nem lehet szó nélkül hagyni, mármint az eredeti mixer szerint, így jól felkészült szórakoztatóhoz híven előkapott a nejlon-szatyrából egy pici hangfalat és csatlakoztatta a saját mobiljára. Ettől a zene nem szólt jobban, csak kicsit még hangosabban és meg inkább dobozszerűen, de legalább a hangfalon zöld és piros LED-ek villogtak. Ekkor az újonnan érkezők egy másik tagja egy harmadik mobilt vett elő, és a zeneművek között válogatva mindenből 3 másodpercnyi ízelítőt játszott, így a káosz teljes lett. Nem tudom meddig bírták, de mi elmenekültünk egy másik helyre inkább, ahol csak egy magányos zenebúvár adta az ívet.
De persze nem ez volt a csúcs! A gépre várva már a kapunál szépen szálltak be az emberek amikoris megszakították a beszállást félúton, mert valami technikai probléma merült fel. Na több sem kelet a helyi geek-eknek, előkapták ketten a mobilt, kihúzták a kis antennát és elkezdtek teljes hangerőn TV-t nézni.
Azaz kezdtek volna, de nem volt vétel, vagy el volt csavarva a tekerő, vagy tudja a rák, a lényeg hogy a jól ismert fehér zajt, azaz sistergést tolták párosan vagy öt percig. És szerintem élvezték! Öt perc után viszont kénytelenek voltak lekapcsolni a kis TV-t mert többen fenyegetően megindultak, elletve elég egyértelműen értésükre adták, hogy ez itt és így nem jó, így nem tudtam meg mi lett az aznapi szappanopera vége.
Transsahara 2010
Ezt a posztot meg legesméglegkedvesseb barátom figyelmébe ajánlom. Ugyan egy korábbi utazáson készült (Madagaszkár), de úgysem volt még itt a blog-on.
Szóval elindult másodmagával a Transsahara 2010 „rallye”-n Tuniszba, majd onnan át Algériába, majd Nigerbe és a végén Beninbe. Sajnálatos módon nem sikerül az út végére jutni, mert az Algír hatóságok nem engedték továbbmenni őket vízum problémák miatt. (a kálvária itt olvasható)
Szóval elindult másodmagával a Transsahara 2010 „rallye”-n Tuniszba, majd onnan át Algériába, majd Nigerbe és a végén Beninbe. Sajnálatos módon nem sikerül az út végére jutni, mert az Algír hatóságok nem engedték továbbmenni őket vízum problémák miatt. (a kálvária itt olvasható)
Szóval innen üzenem:
Nem vízum kell, hanem rendes rendszám: D (a bolt címe nálam)
A szemantikai fonetika pragmatikája!
Bizonyítékot találtam!
Nem csak olyan közvetettet, hanem igenis megdönthetetlen és minden kétséget kizárót!
A Magyarok és / vagy a Hunok igenis elkalandoztak annakidején egész Szingapúrig, sőt minden valószínűség szerint lerohanták / leigázták / bekebelezték vagy egyszerűen lenyilazták a szigetet.
Hosszú órákat töltöttem a régi kódexek olvasgatásával, de végül is egy Salgótarjáni éttermi kalauzban találtam meg azt a bizonyítékot, ami alapján 100%-os bizonyossággal alíthatjuk, mitöbb visszakövetelhetjük a szigetet!
Trianon csak gyerekjáték!
Ide nekünk Kínát is!
És akkor essen le a ti szemetek elől is a fátyol, íme a megdönthetetlen:
Nem csak olyan közvetettet, hanem igenis megdönthetetlen és minden kétséget kizárót!
A Magyarok és / vagy a Hunok igenis elkalandoztak annakidején egész Szingapúrig, sőt minden valószínűség szerint lerohanták / leigázták / bekebelezték vagy egyszerűen lenyilazták a szigetet.
Hosszú órákat töltöttem a régi kódexek olvasgatásával, de végül is egy Salgótarjáni éttermi kalauzban találtam meg azt a bizonyítékot, ami alapján 100%-os bizonyossággal alíthatjuk, mitöbb visszakövetelhetjük a szigetet!
Trianon csak gyerekjáték!
Ide nekünk Kínát is!
És akkor essen le a ti szemetek elől is a fátyol, íme a megdönthetetlen:
rizsÁ!
singarÁ!
A Singlish!
Jó reggelt mindenkinek, nem tűntem el, csak itt vagyok!
A mai napi szösszenet a Szingapúri-Angol itteni nevén Singlish-ről fog szólni.
Szingapúr hivatalos nyelve az Angol de mivel népességének 70% Kínai, így a második hivatalos közlési forma a Mandarin, amit majdnem minden kis Kínai beszél, vagy legalábbis megért. A lakosság többi része Philippin, Thai, Indiai, Maláj és bármi egyéb más bevándorló erről a környékről. Namármost, amikor az itteni illetékesek kitalálták úgy 50 éve, hogy nekik nem elég a rizs uborkával a vályogházban, hanem virágzó városállamot – illetve városszigetet akarnak maguknak, akkor elkezdték tanítani az itteni masszát angolra, és ebből lett a szingapúri-angol, röviden a Singlish.
Az ötlet bevált, egyrészt virágzik a sziget, másrészt a fiatalabb generáció némi dialektust leszámítva (nem az indiaiak itt sem) jól beszél angolul.
A leggyakoribb furcsaság a szóvégi „á”.
Az „á” kb annyit tesz hogy: Ugye? Érted? OK? Tehát ha valaki azt mondja hogy: „goodÁ” akkor az azt kérdezi, hogy jó e amire gondol. Tök egyszerű, Á?
Persze ez taxisofőrökre nem vonatkozik, mert ők vagy frissen vándoroltak be és borzalmas a kiejtésük, vagy még a régi rendszerben tanultak és borzalmas a kiejtésük. Tehát a következő párbeszéd egy taxisofőrtől teljesen elfogadott:
- Where to Mr? (vetu miszte)
- SLF building, Thomson road please.
- SLFÁ! (eszelöááfÁ)
- OK!
A Singar!
A fenti példa alapján megalkottam az első, és ezen az alapon mindezidáig egyetlen Szingapúri-magyar szótárat, amit itten szeretnék csak nektek átnyújtani.
Kiejtés: A szó első része (szótagszámtól függetlenül) teljesen elhadarható, a hangsúly mindig és erősen a szóvégi „Á” hangon van. (persze leginkább 1, 2 szótagú szavakra illik használni a kérdőszóvégi Á hangzót)
Dupla hangzók: Nem ismert a dupla hangzók létezése, ezért a „cs, zs, sz” használata teljesen felesleges, a második betűt el kell hagyni. Ha mégis az elsőt hagyjuk el akkor azt hiszik hogy tájszólásban beszélünk, de gond akkor sincs.
Magánhangzó torlódás (kr, rp, szt…): ugyan az, mint a dupla hangzók: nem ismert, el kell felejteni.
További megfejtéseket a kiadóba sok szertettel!
Jó reggelt mindenkinek, nem tűntem el, csak itt vagyok!
A mai napi szösszenet a Szingapúri-Angol itteni nevén Singlish-ről fog szólni.
Szingapúr hivatalos nyelve az Angol de mivel népességének 70% Kínai, így a második hivatalos közlési forma a Mandarin, amit majdnem minden kis Kínai beszél, vagy legalábbis megért. A lakosság többi része Philippin, Thai, Indiai, Maláj és bármi egyéb más bevándorló erről a környékről. Namármost, amikor az itteni illetékesek kitalálták úgy 50 éve, hogy nekik nem elég a rizs uborkával a vályogházban, hanem virágzó városállamot – illetve városszigetet akarnak maguknak, akkor elkezdték tanítani az itteni masszát angolra, és ebből lett a szingapúri-angol, röviden a Singlish.
Az ötlet bevált, egyrészt virágzik a sziget, másrészt a fiatalabb generáció némi dialektust leszámítva (nem az indiaiak itt sem) jól beszél angolul.
A leggyakoribb furcsaság a szóvégi „á”.
Az „á” kb annyit tesz hogy: Ugye? Érted? OK? Tehát ha valaki azt mondja hogy: „goodÁ” akkor az azt kérdezi, hogy jó e amire gondol. Tök egyszerű, Á?
Persze ez taxisofőrökre nem vonatkozik, mert ők vagy frissen vándoroltak be és borzalmas a kiejtésük, vagy még a régi rendszerben tanultak és borzalmas a kiejtésük. Tehát a következő párbeszéd egy taxisofőrtől teljesen elfogadott:
- Where to Mr? (vetu miszte)
- SLF building, Thomson road please.
- SLFÁ! (eszelöááfÁ)
- OK!
A Singar!
A fenti példa alapján megalkottam az első, és ezen az alapon mindezidáig egyetlen Szingapúri-magyar szótárat, amit itten szeretnék csak nektek átnyújtani.
Kiejtés: A szó első része (szótagszámtól függetlenül) teljesen elhadarható, a hangsúly mindig és erősen a szóvégi „Á” hangon van. (persze leginkább 1, 2 szótagú szavakra illik használni a kérdőszóvégi Á hangzót)
Dupla hangzók: Nem ismert a dupla hangzók létezése, ezért a „cs, zs, sz” használata teljesen felesleges, a második betűt el kell hagyni. Ha mégis az elsőt hagyjuk el akkor azt hiszik hogy tájszólásban beszélünk, de gond akkor sincs.
Magánhangzó torlódás (kr, rp, szt…): ugyan az, mint a dupla hangzók: nem ismert, el kell felejteni.
Jó volt az ebéd? – joÁ?
Árpi jött meg az előbb? – ápiÁ? (taxiban: áiÁ)
Kérsz még sört? – sörÁ?
Hánykor találkozzunk? – mikoÁ?
Árpi jött meg az előbb? – ápiÁ? (taxiban: áiÁ)
Kérsz még sört? – sörÁ?
Hánykor találkozzunk? – mikoÁ?
Ráját eszel? – rájÁ?
További megfejtéseket a kiadóba sok szertettel!
… és képzeljék el, két élő gepárdot! Mégegyszer mondom, két; élő; gepárdot!
Direkt nem szoktam nézni a Nagy Magyar valóság, megmondó, kibeszélő és egyéb „show”-kat. Nem érdekel, hogy Mónika vagy Balázs milyen IQ harcot vív a képernyő előtt, vagy a Magyar műcelebek, hogyan bohóckodnak a brazíliai őserdő előre berendezett B2-es parcelláján, hogy utána elmondhassák, hogy ott életveszélyes emberevő kígyók is voltak – csak épp senki nem látta őket.
Tegnapelőtt este azonban elkövettem azt a hibát, hogy félfüllel belehallgattam a TV2 és Frei Tomi nagyszabású Afrika-járó marhaságába (ami nem Afrika miatt marhaság, hisz imádom a kontinenst), miszerint holnap – azaz tegnap - lesz a show legveszélyesebb párbaja, amikor is meg kell érinteni 2 vad gepárdot a kiválasztottaknak. Kíváncsi lettem – persze vesztemre – hogy vajon ebből mit hoz ki a bulvármédia, mert összehasonlítási alapnak én magam is jártam arra, így nem kell a szájhagyományra és városi legendákra támaszkodni.
Na el is érkezett a várva várt pillanat. Mindenki Klaudiája suttogva mesélte, hogy itt most bizony gepárdok vannak, és hú mekkora a veszély! És képzeljék el, „a gepárd az keresi az ember társaságát” mert ott könnyű a préda, és ezért a „falubeliek etetik őket, hátha akkor odébb mennek” (?). Nade ez a kettő, aki itt van, csak nem ment odébb, és most itt portyáznak nap, mint nap. „Afrika egyik leggyorsabban ölő ragadozó nagymacskája”
Juj….
És akkor odament a két sztár, és ott voltak a vadászok akik nagyon szigorúan néztek, és puska volt a kezükben – szinte harapni lehetett a feszültséget, hogy bármikor ugorhat a két bestia, és akkor bizony lőni kell vagy jaj neked Kozsó!
De aztán végülis sikerült! Megérintették és féltek. De győztek, mert ők annyira bátrak!
És ez szép meg jó, csak az a baj hogy ott voltam én is. Megismertem a kocsit, a bungalót, meg mindent. A hely nem más, mint a Mokolodi (http://www.mokolodi.com) rezervátum, pár kilométerre Botswana fővárosától, ahol bárki befizethet gepárdsimogatás túrára napi árfolyamon 3900 forintért. Igaz, nem jár hozzá puskás őr meg reszketés, csak egy felejthetetlen élmény.
A két ominózus gepárd, Duma és Letotse ikrek. A történetükből annyi igaz, hogy az anyjukat egy helyi farmer lőtte le több mint 3 éve, és a rezervátum egy kerítéssel körbevett területén laknak azóta is.
Ja a „hú de veszélyes” kemping ahol sztárjaink félnek szintén itt bérelhető 3030 Ft/nap
Úgyhogy hiába is mondta a kamerába, no meg később a többi táborlakónak Kozsó, hogy az imént még villámgyorsan cikázó gepárd oly félelmetes – kb 1500 nm-en laknak, nemigen gyorsulnak ott fel a filmekben látott sebességre, nomeg minek is, hisz nincs rendes vadászösztönük, naponta etetik őket – de Ő mégis…
„Nem fogják elhinni, ezért mégegyszer mondom – 2 élő gepárdot!”
Tegnapelőtt este azonban elkövettem azt a hibát, hogy félfüllel belehallgattam a TV2 és Frei Tomi nagyszabású Afrika-járó marhaságába (ami nem Afrika miatt marhaság, hisz imádom a kontinenst), miszerint holnap – azaz tegnap - lesz a show legveszélyesebb párbaja, amikor is meg kell érinteni 2 vad gepárdot a kiválasztottaknak. Kíváncsi lettem – persze vesztemre – hogy vajon ebből mit hoz ki a bulvármédia, mert összehasonlítási alapnak én magam is jártam arra, így nem kell a szájhagyományra és városi legendákra támaszkodni.
Na el is érkezett a várva várt pillanat. Mindenki Klaudiája suttogva mesélte, hogy itt most bizony gepárdok vannak, és hú mekkora a veszély! És képzeljék el, „a gepárd az keresi az ember társaságát” mert ott könnyű a préda, és ezért a „falubeliek etetik őket, hátha akkor odébb mennek” (?). Nade ez a kettő, aki itt van, csak nem ment odébb, és most itt portyáznak nap, mint nap. „Afrika egyik leggyorsabban ölő ragadozó nagymacskája”
Juj….
És akkor odament a két sztár, és ott voltak a vadászok akik nagyon szigorúan néztek, és puska volt a kezükben – szinte harapni lehetett a feszültséget, hogy bármikor ugorhat a két bestia, és akkor bizony lőni kell vagy jaj neked Kozsó!
De aztán végülis sikerült! Megérintették és féltek. De győztek, mert ők annyira bátrak!
És ez szép meg jó, csak az a baj hogy ott voltam én is. Megismertem a kocsit, a bungalót, meg mindent. A hely nem más, mint a Mokolodi (http://www.mokolodi.com) rezervátum, pár kilométerre Botswana fővárosától, ahol bárki befizethet gepárdsimogatás túrára napi árfolyamon 3900 forintért. Igaz, nem jár hozzá puskás őr meg reszketés, csak egy felejthetetlen élmény.
A két ominózus gepárd, Duma és Letotse ikrek. A történetükből annyi igaz, hogy az anyjukat egy helyi farmer lőtte le több mint 3 éve, és a rezervátum egy kerítéssel körbevett területén laknak azóta is.
Ja a „hú de veszélyes” kemping ahol sztárjaink félnek szintén itt bérelhető 3030 Ft/nap
Úgyhogy hiába is mondta a kamerába, no meg később a többi táborlakónak Kozsó, hogy az imént még villámgyorsan cikázó gepárd oly félelmetes – kb 1500 nm-en laknak, nemigen gyorsulnak ott fel a filmekben látott sebességre, nomeg minek is, hisz nincs rendes vadászösztönük, naponta etetik őket – de Ő mégis…
„Nem fogják elhinni, ezért mégegyszer mondom – 2 élő gepárdot!”
Frencsájz inglis
Egyébként visszatérve az árvízre, meg a KFC-ben eltöltött időre, érdekes(?) dolgot tapasztaltunk. Ebben a gyorsétteremben is mint mindenhol máshol szigorú szabályai vannak a kiszolgálás menetének (ja tényleg itt nincs McDonalds!). A pultosokkal szigorúan betanítattják azt a pár mondatot, amit mindíg mindenkinek fel kell tenni, és azt illik angolul is tudni, még itt is.
Így esett, hogy amikor kint hömpölygött a víz, kocsik úsztak el szép csendben jobbra és balra, biciglisek próbáltak árral szemben kerekezni a 60-70 centis vízben, mi megszomjaztunk és kértünk 2 kólát.
Kint az eső még erősebbre kapcsolt, alig lehetett látni pár háznál meszebb a vízfüggöny miatt és akinek egy csep esze is volt az bemenekült egy kapualj vagy egy magasabban fekvő intézmény aljába. A kólánkat megkaptuk, majd az ilyenkor szokásos kérdést is (gondolom nincs külön szabályzat vismajor esetére):
- Here or Takeaway? (Itt fogyasztják vagy elvitelre) ?
- ????????????????????
Így esett, hogy amikor kint hömpölygött a víz, kocsik úsztak el szép csendben jobbra és balra, biciglisek próbáltak árral szemben kerekezni a 60-70 centis vízben, mi megszomjaztunk és kértünk 2 kólát.
Kint az eső még erősebbre kapcsolt, alig lehetett látni pár háznál meszebb a vízfüggöny miatt és akinek egy csep esze is volt az bemenekült egy kapualj vagy egy magasabban fekvő intézmény aljába. A kólánkat megkaptuk, majd az ilyenkor szokásos kérdést is (gondolom nincs külön szabályzat vismajor esetére):
- Here or Takeaway? (Itt fogyasztják vagy elvitelre) ?
- ????????????????????
Te engedély, Én Csaba!
Volt itt pár napra egy kollégánk, aki fejébe vette, hogy kommunikálni próbál a taxisofőrökkel. Első lépésként leolvasta a taxiban található kis plakettről a sofőr nevét (Huan Kien Xe) és emigyen szólott:
- Hi, You Xe? Xe? (és a fimekben látott módon bökögetett felé, amit még egy Alien is megértene)
- OK sir xe, ok - mondta a sofőr és teljesen hülyén vigyorgott
- me Csaba, OK? (és mutogatott magára)
- OK sir, Xe, ok
- Do you speak English?
- No sir, ok- (nehéz leírni azt a bárgyú vigyort amit ilyenkor tud vágni a helyi taxis, valahol egy kíváncsi kisgyerek és egy elmebeteg vigyora között ráadásul messziről üvölt róla, hogy fogalma sincs miről van szó)
És eddig tartott a beszélgetés.
Másnap kolegám ismét bepróbálkozott, de ami a furcsa volt, hogy ezt a sofőrt is Huan Kien Xe-nek hívták.
- Te Xe, én Csaba... blablabla, de nem jellemezte ezt a beszélgetést sem a kétoldalú kommunikáció átütő sikere.
De miután a harmadik taxist is Huan Kien Xe-nek hívták felmerült a gyanú, hogy ez nem is a neve, hanem "vezetői engedély" inkább, és a név az valahol máshol lesz. Úgyhogy kezdem nem tudni ki a normálisabb. Aki azt mondja "Te engedély, Én Csaba!" vagy aki erre csak lesajnálóan mosolyog, hogy hülye túrista...
- Hi, You Xe? Xe? (és a fimekben látott módon bökögetett felé, amit még egy Alien is megértene)
- OK sir xe, ok - mondta a sofőr és teljesen hülyén vigyorgott
- me Csaba, OK? (és mutogatott magára)
- OK sir, Xe, ok
- Do you speak English?
- No sir, ok- (nehéz leírni azt a bárgyú vigyort amit ilyenkor tud vágni a helyi taxis, valahol egy kíváncsi kisgyerek és egy elmebeteg vigyora között ráadásul messziről üvölt róla, hogy fogalma sincs miről van szó)
És eddig tartott a beszélgetés.
Másnap kolegám ismét bepróbálkozott, de ami a furcsa volt, hogy ezt a sofőrt is Huan Kien Xe-nek hívták.
- Te Xe, én Csaba... blablabla, de nem jellemezte ezt a beszélgetést sem a kétoldalú kommunikáció átütő sikere.
De miután a harmadik taxist is Huan Kien Xe-nek hívták felmerült a gyanú, hogy ez nem is a neve, hanem "vezetői engedély" inkább, és a név az valahol máshol lesz. Úgyhogy kezdem nem tudni ki a normálisabb. Aki azt mondja "Te engedély, Én Csaba!" vagy aki erre csak lesajnálóan mosolyog, hogy hülye túrista...
Nem'tom ki a hülye
Szóval az egy dolog, hogy néha nem igazán lehet tudni, hogy mit raknak az ember elé. Lehet néha jobb is hogy nem tudjuk. De hogy ők sem tudják, és még az embert is hülyének nézik ezért... kicsit erős :)
Ja, finom a sörkorcsolya! :-D
Ja, finom a sörkorcsolya! :-D
Csepereg
Csütörtökön megérkezett András kollégám, hogy együtt folytassuk a felhasználók és megrendelők ellenni küzdelmet. Jó későn szállt le, úgyhogy gyorsan vacsoráztunk valamit ami viszonylag kevésszer kacsintott ránk, majd megbeszélvén a másnapi találkozót, illetve hogy mit is teszünk a hétvégén eltettük magunkat másnapra.
Hajnalban valamikor feleszméltem, hogy veri az eső az ablakot.
Reggel is esett.
Nade mit ide, a taxinak van teteje, uzsgyi.
Körülbelül 18 hosszú sarkot kell menni az irodáig, és valahol a negyediknél tűnt fel, hogy ez nem esik, hanem a dézsából való öntés fogalmát meríti ki. Hajnal óta! A hatodik sarkon már kezdünk izgulni mert a víz minden nagyobb kereszteződésben és főbb úton megállt, és attól tartottunk, hogy be fog folyni az ajtó résein.
A 8. sarkon a kocsi simán felúszott a vízre és csónakáztunk egy kicsit. A sofőr aggódni látszott a füstölő motor miatt, és soha többet nem tudta 1-esbe rakni a kocsit, de előrenyultam, beraktam kettesbe és mondtam, hogy menjen idő van (ez persze helyiül úgy van, hogy előremutatsz majd a lábára és közben azt ismételgeted, hogy: "gáz, gaz, giz" majdcsak megérti valamelyiket).
A 9. sarkon a kocsi menthetettlenül megállt. Kint ömlött az eső, mi talpig ingben és laptopban. Melletünk néha elúszott egy nagyobb terepjáró. A soffőr(hölgy) aztmondta fog egy másik taxit mert ez nem mozdul - ekkorra már nem volt rajta cipő, mert megpróbált belenézni a motortérbe, de nem sokra jutott mert combközépig vizes lett, így az esernyőt is letette.
Az a taxi ami szerinte minket majd továbbvisz tőlünk 5 méterre állt, ami azért volt jó hír mert még nem úszott mint a többi, lehet fennakadt valamin. Az 5 méter alatt konkrétan alsógatyáig ázva beszálltunk, aholis a sofőr mellett egy elcsigázott Japán turistát találtunk. Itt üldögéltünk egy darabig amikor a helyzet reális mérlegelését követően (nomeg úgysem tudván hova megyünk valójában) a sofőr visszafordult. 270 fokos fordulónál a taxi nekisodródott (amolyan oldalazva) egy járdaszigetnek amikor feltűnt a lelki szemeim előtt a sarki bolt felirata: KFC. Na STOP, mi kiszállunk, innen úgysem megy semmi sehova, legalább lesz mit enni a nap hátralévő részében.
A következő 5 órát ott töltöttük, és igen jól mulattunk a kibontakozó káoszon. A víz még úgy 15 centit emelkedett és minen nagyobb kereszteződést elöntött, így teljesen meghalt Ha Noi autós forgalma. Motorn és biciglin próbált a bátrabbja eljutni bárhova is, mérsékelt sikerrel.
Ma szombat este van és még esik. Megírta az újság, hogy 35 éves rekord dőlt meg, és a közlekedés megállt. Lőttek a hétvégi kirándulásnak, de azért van remény. Elkezdet ma estére apadni.
Aztán amikor már nagyon untuk magunkat, meg a helyiek megtalálták a kiskapukat és elkezdtek mocorogni, mi is nekivágtunk és száraz lábbal, bár nem egyszerűen visszajutottunk a szállóba. Az utak kialakítása egyébként azért zseniális, mert a kisebb utcákról a főutakra folyik a víz, és a kereszteződésekben őszpontosul így téve teljesen lehetetlenné a közlekedést napokig.
Hajnalban valamikor feleszméltem, hogy veri az eső az ablakot.
Reggel is esett.
Nade mit ide, a taxinak van teteje, uzsgyi.
Körülbelül 18 hosszú sarkot kell menni az irodáig, és valahol a negyediknél tűnt fel, hogy ez nem esik, hanem a dézsából való öntés fogalmát meríti ki. Hajnal óta! A hatodik sarkon már kezdünk izgulni mert a víz minden nagyobb kereszteződésben és főbb úton megállt, és attól tartottunk, hogy be fog folyni az ajtó résein.
A 8. sarkon a kocsi simán felúszott a vízre és csónakáztunk egy kicsit. A sofőr aggódni látszott a füstölő motor miatt, és soha többet nem tudta 1-esbe rakni a kocsit, de előrenyultam, beraktam kettesbe és mondtam, hogy menjen idő van (ez persze helyiül úgy van, hogy előremutatsz majd a lábára és közben azt ismételgeted, hogy: "gáz, gaz, giz" majdcsak megérti valamelyiket).
A 9. sarkon a kocsi menthetettlenül megállt. Kint ömlött az eső, mi talpig ingben és laptopban. Melletünk néha elúszott egy nagyobb terepjáró. A soffőr(hölgy) aztmondta fog egy másik taxit mert ez nem mozdul - ekkorra már nem volt rajta cipő, mert megpróbált belenézni a motortérbe, de nem sokra jutott mert combközépig vizes lett, így az esernyőt is letette.
Az a taxi ami szerinte minket majd továbbvisz tőlünk 5 méterre állt, ami azért volt jó hír mert még nem úszott mint a többi, lehet fennakadt valamin. Az 5 méter alatt konkrétan alsógatyáig ázva beszálltunk, aholis a sofőr mellett egy elcsigázott Japán turistát találtunk. Itt üldögéltünk egy darabig amikor a helyzet reális mérlegelését követően (nomeg úgysem tudván hova megyünk valójában) a sofőr visszafordult. 270 fokos fordulónál a taxi nekisodródott (amolyan oldalazva) egy járdaszigetnek amikor feltűnt a lelki szemeim előtt a sarki bolt felirata: KFC. Na STOP, mi kiszállunk, innen úgysem megy semmi sehova, legalább lesz mit enni a nap hátralévő részében.
A következő 5 órát ott töltöttük, és igen jól mulattunk a kibontakozó káoszon. A víz még úgy 15 centit emelkedett és minen nagyobb kereszteződést elöntött, így teljesen meghalt Ha Noi autós forgalma. Motorn és biciglin próbált a bátrabbja eljutni bárhova is, mérsékelt sikerrel.
Ma szombat este van és még esik. Megírta az újság, hogy 35 éves rekord dőlt meg, és a közlekedés megállt. Lőttek a hétvégi kirándulásnak, de azért van remény. Elkezdet ma estére apadni.
Aztán amikor már nagyon untuk magunkat, meg a helyiek megtalálták a kiskapukat és elkezdtek mocorogni, mi is nekivágtunk és száraz lábbal, bár nem egyszerűen visszajutottunk a szállóba. Az utak kialakítása egyébként azért zseniális, mert a kisebb utcákról a főutakra folyik a víz, és a kereszteződésekben őszpontosul így téve teljesen lehetetlenné a közlekedést napokig.
Dajevú
A helyiek angoltudásáról, vagy bármilyen idegen ajkú megértéséről a következőt szeretném megemlíteni.
A Daewoo Hotelben lakom, ami otthon is ismert márka, és szerintem a világon bárhol megértik ha azt mondom "daevu", esetleg a Francia néz hülyén, hogy hogy lehet így ejteni a "Déjà vu"-t, de aztán ő is kapcsol.
Sza taxi 1:
- "Daevu Hotel please"
- Teljesen reménytelen arckifejezés
Mutatom a szállodakulcsot, felcsillan a szeme
-Á, Dáevú
Jólvan mondom, megjegyeztem. Taxi 2:
-"Dáevú Hotel please"
- Beesett nedves szemek, kétségbeesett kifejezés
- Mutatom a szállodakulcsot, felcsillan a szeme
-Á, Dévú
Faja. Taxi 3:
- "Dévú Hotel"
- Szinte sír hogy nem érti, de nem érti
- Mutatom a szállodakulcsot, felcsillan a szeme
- Á, Dáévu
Taxi 4:
- "A Dáévu Hotelbe vigyél kisfiú"
- Széles mosoly, értetlen szemek
- Mutatom a szállodakulcsot, felcsillan a szeme
- Á, Daevu
Taxi 5:
- "Hotel! Daevu, Dáevú, Dévú, Dáévu" és már nyulok a kártyáért mert reménytelen
- Á, Daevu
- ÁÁÁÁááááááá, hát nem ezzel kezdtem???? Marha! Mehetünk.
A Daewoo Hotelben lakom, ami otthon is ismert márka, és szerintem a világon bárhol megértik ha azt mondom "daevu", esetleg a Francia néz hülyén, hogy hogy lehet így ejteni a "Déjà vu"-t, de aztán ő is kapcsol.
Sza taxi 1:
- "Daevu Hotel please"
- Teljesen reménytelen arckifejezés
Mutatom a szállodakulcsot, felcsillan a szeme
-Á, Dáevú
Jólvan mondom, megjegyeztem. Taxi 2:
-"Dáevú Hotel please"
- Beesett nedves szemek, kétségbeesett kifejezés
- Mutatom a szállodakulcsot, felcsillan a szeme
-Á, Dévú
Faja. Taxi 3:
- "Dévú Hotel"
- Szinte sír hogy nem érti, de nem érti
- Mutatom a szállodakulcsot, felcsillan a szeme
- Á, Dáévu
Taxi 4:
- "A Dáévu Hotelbe vigyél kisfiú"
- Széles mosoly, értetlen szemek
- Mutatom a szállodakulcsot, felcsillan a szeme
- Á, Daevu
Taxi 5:
- "Hotel! Daevu, Dáevú, Dévú, Dáévu" és már nyulok a kártyáért mert reménytelen
- Á, Daevu
- ÁÁÁÁááááááá, hát nem ezzel kezdtem???? Marha! Mehetünk.
Szorgos liftünk győzni fog!
Mesélek nektek a liftről, ami hirtelen nem egy izgalmasnak látszó tárgy, de aztán mégis. (illetőleg persze hogy az, hiszen ebben a posztban már megemlékeztem róla)
Először is itt a liftben az van kiírva, hogy 20 ember vagy 300 Kg. Ilyet ugye Európában csak egy anorexia központban lehetne elképzelni, mert rendes disznón érlelt ecceri ember 80 kiló alatt nem képzelhető el, akkor meg hogy jön ki a 300 Kg vagy hogy fér be a 20 fő? Na mindegy.
Szóval az ilyen liftekbe beszalad 25 pici helyi, persze legbelül azok, akik legelőször szállnak ki, és vidáman folyik a csiripelés az emeletek között.
A probléma ebédidőben kezdődik. Mindenki lefele akar menni. A liftek hívógombja meg itt is kétirányú, vagyis le és felfele menő szándékát az ember külön jelezhetné, de ha csak a lefelé gombot nyomja, akkor soha nem jut le a 15.-ről, mert a liftben lesz 25 kis sárga szorgos ember. Ezért, mint mindenki, a felfele gombot is megnyomja.
Ez sem sokkal jobb mert a 14, 13, 12… emeleten is mindenki így tesz és már felfele tele van a lefele menő lift. Ilyenkor a következő történik:
Ajtó kinyílik
- A bentlévők vesznek végre egy nagy levegőt
- A kintlévők hangos Woooááááá-val adnak hangot a nemtetszésüknek, hogy a felfele menő lift tele van lefele menőkkel.
- Erre a bentlévők hangos Woooááááá-val adnak hangot annak, hogy ők már bent vannak
- Ajtó be.
Persze előbb utóbb az ember befér egy felfele menő liftbe. Ekkor meg az történik, hogy:
Ajtó be.
- Felfele minden szinten megáll a lift
- Ajtó kinyílik
- A bentlévők vesznek végre egy nagy levegőt
- A kintlévők hangos Woooááááá-val adnak hangot a nemtetszésüknek, hogy a felfele menő lift tele van lefele manőkkel.
- Erre a bentlévők hangos Woooááááá-val adnak hangot annak, hogy ők már bent vannak
- Ajtó be.
Lefele minden szinten megáll a lift
- Wooooááá…. Stb.
Mivel én a 15.-en vagyok, és 18 emelet van, ezért a lejutás 21 ajtónyitás és Woooáááá. Persze a viccesebbek bentről néha kikiabálnak hogy mennyetek gyalog!
4 lift van a folyosón, és ha jó helyre áll az ember, akkor a mindenfelől érkező Woooáááá olyan összhangzati kánont ad ki amihez képest egy Bach orgonaverseny a Mátyástemplomban egércincogás!
Vietnam I
Jelentem egyben, csomaggal együtt megérkeztem a festői Vietnám székes közepébe Hanoi-ba. Örömhír még hogy milliomos vagyok! Sajnos csak helyi Dong-ba ami nem egy nagy érdem, de legalább képtelenség bármibe átszámolni, így nem feszéjez mi mennyibe kerül.
Meglepetésemre a helyiekkel nagyon jól megértjük egymást. Bármit is mondok kedvesen mosolyognak és én ugyanilyen kedvesen mosolygok a válasz hallatán. Ma már csak Magyarul beszéltem de az eredmény ugyanaz - de legalább nincs feszültség a félreértésekből.
Meg is vagyok már ebédelve. Ettem egy isteni Bún khó xáo hái sán-t amiből a tálcát tudtam azonosítani - tuttira pálmalevél volt!
Meglepetésemre a helyiekkel nagyon jól megértjük egymást. Bármit is mondok kedvesen mosolyognak és én ugyanilyen kedvesen mosolygok a válasz hallatán. Ma már csak Magyarul beszéltem de az eredmény ugyanaz - de legalább nincs feszültség a félreértésekből.
Meg is vagyok már ebédelve. Ettem egy isteni Bún khó xáo hái sán-t amiből a tálcát tudtam azonosítani - tuttira pálmalevél volt!
Nemzetközi jogosítvány.
Lehet ugye kiváltani ilyen nemzetközi jogosítványt, amit elvileg a világ minden pontján elfogadnak, és annak, aki sokat utazik, bármikor jól jöhet – elvileg. Nekem még soha nem volt, a bürokrácia egyik adóformájának tartom, persze ki tudja, lehet hogy egyszer majd hiányozni fog… most még nem.
Azt tudtam, hogy itt saját kocsit bérelnek nekünk, mert nagyok a távok, tömegközlekedés szinte nincs és az országban is nyugodtan lehet vezetni, magyarul béke van nem mint Nigériában ahol páncélkocsival hoznak, visznek a reptérről. Azt is tudtam, hogy a kocsi előre le van foglalva, és leszállás után oda is ballagtam a megfelelő pulthoz, hogy akkor adják de, iziben mert igen fáradt vagyok.
A kölcsönzős kislány nagyon kedves volt, előhozta a már előkészített papírokat, kitöltés, miegymás… majd jött a végső kérdés, miszerint adjam oda a jogsim, fel kell írni a számát. Semmi gond, mindig nálam van az összes papírom, így mosolyogva nyújtottam neki oda a kis plasztiklapot.
Nézi, nézi, forgatja, majd azt kérdezi: Ez mi?
Mondom a jogosítványom, kapís?
Nézegeti tovább, kérdi, honnan jöttem. Mondom Magyarhonból, de miért érdekes ez, mert ugye 20 órája úton vagyok, letusolnék, ledőlnék már, írja fel azt hajrá.
Nézegeti tovább, hívja a kollegáját, vizsgálják, kérdeznek: Magyarország hol van?
Normál körülmények között szívesen elcsevegek a témáról, hogy a Kárpátok és medence, az alföld meg gulyás, pörkölt meg a Puskás, de nyúzott voltam, tán nem is kedves, így csak egy kurta közép-európára futotta.
Néznek tovább, nagykönyv előkerül, vizsgálják az országok listáját, dünnyögnek, megtalálják – EU – aha. Hogy hol van ezen írva, hogy vezethetek, meg mi ez?
Kicsit már untam, mondtam, fordítsa meg, ott van Magyarul, ha kéri, lefordítom!
Nézi tovább, vizsgálja, látom rajta hogy egy szót nem ért, nézeget engem, nézegeti a kocsi papírjait, aztán kérdez: Biztosítás akkor ugye kell?
Na, mondom magamban, add, ha ez az ára, majd elszámolom.
Duzzog, papírt tölt, de aztán pecsét, aláír, kulcs átad.
Kulcs elvesz, papír elrak, mondom add vissza a jogsim.
Még egy utolsó pillantást vetett rá, majd mint akinek a fogát húzzák visszaadta… a lakcímkártyám!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)