Oldalak

Cini, cini, muzsika

Az úgy volt, hogy kénytelen voltam fél napot Hong Kong-ban tölteni átszállási várakozás miatt, így körberohantuk a várost egy kollégámmal és 14 óra repülés majd fél nap rohanás után leroskadtunk a reptéren várva az Air Niugini járatát. A Hong Kong-i reptér tele van sok pici sárga emberrel, akik szintén valamilyen csatlakozásra várnak, és ezt a saját mentalitásuk, illetve szokásaik szerint teszik, az-az zenét hallgatnak.

A reptéri zenehallgatásnak  márpedig csak egyetlen válfaja létezik odakint – legalább is szerintük: telefonról lejátszani 70-es, 80-as évek slágereit olyan hangosan, ahogy a csövön kifér, illetve amit a telefon gagyi kis hangfala elbír.

Ez egy telefon esetén is igen idegesítő, de amikor körben ciripel 5-6 telefon a „Dancing Queen” dobozhangú taktusait tolva, az kifejezetten bántó az emberi fül számára. De ők valahogy élvezik. Sőt! Sajátos kis versenyek alakulnak ki.

Mögöttünk a padon egy 50-es pacák szórakoztatta magát és a körülötte ülőket egykeként, amíg meg nem érkezett egy másik csoport mellénk. Ők úgy gondolták jobbat tudnak, és mint helyi DJ az egyik előkapta a mobilját és már szolt is a kánon.

Na de ez az, amit nem lehet szó nélkül hagyni, mármint az eredeti mixer szerint, így jól felkészült szórakoztatóhoz híven előkapott a nejlon-szatyrából egy pici hangfalat és csatlakoztatta a saját mobiljára. Ettől a zene nem szólt jobban, csak kicsit még hangosabban és meg inkább dobozszerűen, de legalább a hangfalon zöld és piros LED-ek villogtak. Ekkor az újonnan érkezők egy másik tagja egy harmadik mobilt vett elő, és a zeneművek között válogatva mindenből 3 másodpercnyi ízelítőt játszott, így a káosz teljes lett. Nem tudom meddig bírták, de mi elmenekültünk egy másik helyre inkább, ahol csak egy magányos zenebúvár adta az ívet.

De persze nem ez volt a csúcs! A gépre várva már a kapunál szépen szálltak be az emberek amikoris megszakították a beszállást félúton, mert valami technikai probléma merült fel. Na több sem kelet a helyi geek-eknek, előkapták ketten a mobilt, kihúzták a kis antennát és elkezdtek teljes hangerőn TV-t nézni.

Azaz kezdtek volna, de nem volt vétel, vagy el volt csavarva a tekerő, vagy tudja a rák, a lényeg hogy a jól ismert fehér zajt, azaz sistergést tolták párosan vagy öt percig. És szerintem élvezték! Öt perc után viszont kénytelenek voltak lekapcsolni a kis TV-t mert többen fenyegetően megindultak, elletve elég egyértelműen értésükre adták, hogy ez itt és így nem jó, így nem tudtam meg mi lett az aznapi szappanopera vége.

Transsahara 2010

Ezt a posztot meg legesméglegkedvesseb barátom figyelmébe ajánlom. Ugyan egy korábbi utazáson készült (Madagaszkár), de úgysem volt még itt a blog-on.

Szóval elindult másodmagával a Transsahara 2010 „rallye”-n Tuniszba, majd onnan át Algériába, majd Nigerbe és a végén Beninbe. Sajnálatos módon nem sikerül az út végére jutni, mert az Algír hatóságok nem engedték továbbmenni őket vízum problémák miatt. (a kálvária itt olvasható)

Szóval innen üzenem:


Nem vízum kell, hanem rendes rendszám: D (a bolt címe nálam)

A szemantikai fonetika pragmatikája!

Bizonyítékot találtam!

Nem csak olyan közvetettet, hanem igenis megdönthetetlen és minden kétséget kizárót!

A Magyarok és / vagy a Hunok igenis elkalandoztak annakidején egész Szingapúrig, sőt minden valószínűség szerint lerohanták / leigázták / bekebelezték vagy egyszerűen lenyilazták a szigetet.

Hosszú órákat töltöttem a régi kódexek olvasgatásával, de végül is egy Salgótarjáni éttermi kalauzban találtam meg azt a bizonyítékot, ami alapján 100%-os bizonyossággal alíthatjuk, mitöbb visszakövetelhetjük a szigetet!

Trianon csak gyerekjáték!

Ide nekünk Kínát is!

És akkor essen le a ti szemetek elől is a fátyol, íme a megdönthetetlen:

rizsÁ!

singarÁ!

A Singlish!

Jó reggelt mindenkinek, nem tűntem el, csak itt vagyok!

A mai napi szösszenet a Szingapúri-Angol itteni nevén Singlish-ről fog szólni.

Szingapúr hivatalos nyelve az Angol de mivel népességének 70% Kínai, így a második hivatalos közlési forma a Mandarin, amit majdnem minden kis Kínai beszél, vagy legalábbis megért. A lakosság többi része Philippin, Thai, Indiai, Maláj és bármi egyéb más bevándorló erről a környékről. Namármost, amikor az itteni illetékesek kitalálták úgy 50 éve, hogy nekik nem elég a rizs uborkával a vályogházban, hanem virágzó városállamot – illetve városszigetet akarnak maguknak, akkor elkezdték tanítani az itteni masszát angolra, és ebből lett a szingapúri-angol, röviden a Singlish.

Az ötlet bevált, egyrészt virágzik a sziget, másrészt a fiatalabb generáció némi dialektust leszámítva (nem az indiaiak itt sem) jól beszél angolul.

A leggyakoribb furcsaság a szóvégi „á”.

Az „á” kb annyit tesz hogy: Ugye? Érted? OK? Tehát ha valaki azt mondja hogy: „goodÁ” akkor az azt kérdezi, hogy jó e amire gondol. Tök egyszerű, Á?

Persze ez taxisofőrökre nem vonatkozik, mert ők vagy frissen vándoroltak be és borzalmas a kiejtésük, vagy még a régi rendszerben tanultak és borzalmas a kiejtésük. Tehát a következő párbeszéd egy taxisofőrtől teljesen elfogadott:

- Where to Mr? (vetu miszte)
- SLF building, Thomson road please.
- SLFÁ! (eszelöááfÁ)
- OK!

A Singar!

A fenti példa alapján megalkottam az első, és ezen az alapon mindezidáig egyetlen Szingapúri-magyar szótárat, amit itten szeretnék csak nektek átnyújtani.

Kiejtés: A szó első része (szótagszámtól függetlenül) teljesen elhadarható, a hangsúly mindig és erősen a szóvégi „Á” hangon van. (persze leginkább 1, 2 szótagú szavakra illik használni a kérdőszóvégi Á hangzót)

Dupla hangzók: Nem ismert a dupla hangzók létezése, ezért a „cs, zs, sz” használata teljesen felesleges, a második betűt el kell hagyni. Ha mégis az elsőt hagyjuk el akkor azt hiszik hogy tájszólásban beszélünk, de gond akkor sincs.

Magánhangzó torlódás (kr, rp, szt…): ugyan az, mint a dupla hangzók: nem ismert, el kell felejteni.

Jó volt az ebéd? – joÁ?
Árpi jött meg az előbb? – ápiÁ? (taxiban: áiÁ)
Kérsz még sört? – sörÁ?
Hánykor találkozzunk? – mikoÁ?


Ráját eszel? – rájÁ?

További megfejtéseket a kiadóba sok szertettel!

… és képzeljék el, két élő gepárdot! Mégegyszer mondom, két; élő; gepárdot!

Direkt nem szoktam nézni a Nagy Magyar valóság, megmondó, kibeszélő és egyéb „show”-kat. Nem érdekel, hogy Mónika vagy Balázs milyen IQ harcot vív a képernyő előtt, vagy a Magyar műcelebek, hogyan bohóckodnak a brazíliai őserdő előre berendezett B2-es parcelláján, hogy utána elmondhassák, hogy ott életveszélyes emberevő kígyók is voltak – csak épp senki nem látta őket.

Tegnapelőtt este azonban elkövettem azt a hibát, hogy félfüllel belehallgattam a TV2 és Frei Tomi nagyszabású Afrika-járó marhaságába (ami nem Afrika miatt marhaság, hisz imádom a kontinenst), miszerint holnap – azaz tegnap - lesz a show legveszélyesebb párbaja, amikor is meg kell érinteni 2 vad gepárdot a kiválasztottaknak. Kíváncsi lettem – persze vesztemre – hogy vajon ebből mit hoz ki a bulvármédia, mert összehasonlítási alapnak én magam is jártam arra, így nem kell a szájhagyományra és városi legendákra támaszkodni.

Na el is érkezett a várva várt pillanat. Mindenki Klaudiája suttogva mesélte, hogy itt most bizony gepárdok vannak, és hú mekkora a veszély! És képzeljék el, „a gepárd az keresi az ember társaságát” mert ott könnyű a préda, és ezért a „falubeliek etetik őket, hátha akkor odébb mennek” (?). Nade ez a kettő, aki itt van, csak nem ment odébb, és most itt portyáznak nap, mint nap. „Afrika egyik leggyorsabban ölő ragadozó nagymacskája”

Juj….

És akkor odament a két sztár, és ott voltak a vadászok akik nagyon szigorúan néztek, és puska volt a kezükben – szinte harapni lehetett a feszültséget, hogy bármikor ugorhat a két bestia, és akkor bizony lőni kell vagy jaj neked Kozsó!

De aztán végülis sikerült! Megérintették és féltek. De győztek, mert ők annyira bátrak!

És ez szép meg jó, csak az a baj hogy ott voltam én is. Megismertem a kocsit, a bungalót, meg mindent. A hely nem más, mint a Mokolodi (http://www.mokolodi.com) rezervátum, pár kilométerre Botswana fővárosától, ahol bárki befizethet gepárdsimogatás túrára napi árfolyamon 3900 forintért. Igaz, nem jár hozzá puskás őr meg reszketés, csak egy felejthetetlen élmény.

A két ominózus gepárd, Duma és Letotse ikrek. A történetükből annyi igaz, hogy az anyjukat egy helyi farmer lőtte le több mint 3 éve, és a rezervátum egy kerítéssel körbevett területén laknak azóta is.



Ja a „hú de veszélyes” kemping ahol sztárjaink félnek szintén itt bérelhető 3030 Ft/nap

Úgyhogy hiába is mondta a kamerába, no meg később a többi táborlakónak Kozsó, hogy az imént még villámgyorsan cikázó gepárd oly félelmetes – kb 1500 nm-en laknak, nemigen gyorsulnak ott fel a filmekben látott sebességre, nomeg minek is, hisz nincs rendes vadászösztönük, naponta etetik őket – de Ő mégis…

„Nem fogják elhinni, ezért mégegyszer mondom – 2 élő gepárdot!”

Frencsájz inglis

Egyébként visszatérve az árvízre, meg a KFC-ben eltöltött időre, érdekes(?) dolgot tapasztaltunk. Ebben a gyorsétteremben is mint mindenhol máshol szigorú szabályai vannak a kiszolgálás menetének (ja tényleg itt nincs McDonalds!). A pultosokkal szigorúan betanítattják azt a pár mondatot, amit mindíg mindenkinek fel kell tenni, és azt illik angolul is tudni, még itt is.

Így esett, hogy amikor kint hömpölygött a víz, kocsik úsztak el szép csendben jobbra és balra, biciglisek próbáltak árral szemben kerekezni a 60-70 centis vízben, mi megszomjaztunk és kértünk 2 kólát.

Kint az eső még erősebbre kapcsolt, alig lehetett látni pár háznál meszebb a vízfüggöny miatt és akinek egy csep esze is volt az bemenekült egy kapualj vagy egy magasabban fekvő intézmény aljába. A kólánkat megkaptuk, majd az ilyenkor szokásos kérdést is (gondolom nincs külön szabályzat vismajor esetére):

- Here or Takeaway? (Itt fogyasztják vagy elvitelre) ?
- ????????????????????

Te engedély, Én Csaba!

Volt itt pár napra egy kollégánk, aki fejébe vette, hogy kommunikálni próbál a taxisofőrökkel. Első lépésként leolvasta a taxiban található kis plakettről a sofőr nevét (Huan Kien Xe) és emigyen szólott:

- Hi, You Xe? Xe? (és a fimekben látott módon bökögetett felé, amit még egy Alien is megértene)
- OK sir xe, ok - mondta a sofőr és teljesen hülyén vigyorgott
- me Csaba, OK? (és mutogatott magára)
- OK sir, Xe, ok
- Do you speak English?
- No sir, ok- (nehéz leírni azt a bárgyú vigyort amit ilyenkor tud vágni a helyi taxis, valahol egy kíváncsi kisgyerek és egy elmebeteg vigyora között ráadásul messziről üvölt róla, hogy fogalma sincs miről van szó)

És eddig tartott a beszélgetés.

Másnap kolegám ismét bepróbálkozott, de ami a furcsa volt, hogy ezt a sofőrt is Huan Kien Xe-nek hívták.

- Te Xe, én Csaba... blablabla, de nem jellemezte ezt a beszélgetést sem a kétoldalú kommunikáció átütő sikere.

De miután a harmadik taxist is
Huan Kien Xe-nek hívták felmerült a gyanú, hogy ez nem is a neve, hanem "vezetői engedély" inkább, és a név az valahol máshol lesz. Úgyhogy kezdem nem tudni ki a normálisabb. Aki azt mondja "Te engedély, Én Csaba!" vagy aki erre csak lesajnálóan mosolyog, hogy hülye túrista...